Kategória: aszimmetrikus fülbavaló

Bécs karácsonykor. Az utazós ékszersorozat legspontánabb darabja.

2017-ben úgy alakult, hogy a fülbevalóimmal egy bécsi turnéra indultam. Tamással nemrég ismerkedtünk meg, ez volt az első közös utazásunk. Szuper élmény volt, pláne, amikor rájöttem, hogy a hely, amit keresünk – Spittelberg Gasse – sok évvel ezelőttről ismerős nekem, hiszen még a gyerekek születése előtt csodás bőrkötéses könyveket árultam ugyanebben a vásárban 🙂 Az

Elolvasom »

Irány Barcelona! Az utazós aszimmetrikus fülbevalók születése.

  Régen nagyon sokat utaztam. Bejártam fél Európát, hol mikrobusszal, hol vonattal, busszal, hol csapatostul, hol kettesben…. volt, hogy csak egy hátizsákkal. Aztán jöttek a gyerekek, Kapolcsig merészkedtem velük, ott éltem ki az utazás+kaland kombót. Mondjuk nem becsmérelve írom ezt, hiszen egyedül két gyerekkel (1.5 és 4 évesek) sátras fesztiválozni, koncerten altatni…. na az kaland:)

Elolvasom »

WAHM – azaz otthon dolgozó anyuka vagyok – #WAHMvagyok sorozat 1. rész

Az egész úgy indult, hogy hét itthon töltött év után a kisfiam (aki azóta iskolás) belépett az oviba…. eleinte heti háromszor, délelőttre…. majd ötször, délelőttre, majd néha déutánra….vááááááá. Na de megüresedett néhány szabad órám és elővettem a tizenéve porosodó ecseteimet és azonnal lefestettem mindent. A hobbi – mondjuk ki, a becsavarodás ellenszéruma – kinőtte magát,

Elolvasom »

Repesztőlakk a fülbevalókon

Az első időkben még nagyon tiltakoztam a repesztőlakkok ellen. Valahogy ebben az egyszerűbb dolgok tetszenek. Meg el sem tudtam képzelni, hogy ott egy szép minta, megrepesztem, aztán tulajdonképpen besötétítem, ettől torzul a minta….. hát sok időbe telt, mire kipróbáltam. Akkor is az vitt rá, hogy kísérletképpen vettem egy Pentart opál repsztőt, nem volt min kísérletezzek

Elolvasom »

Fülbevalókészítő mini workshop

Fülbevalókészítő mini workshop lesz egész nap Nagymaroson a PIKNIK Manufaktúrában:) Időpont: 2017. augusztus 5. szombat 11-18 óráig Bekapcsolódási lehetőség kb fél óránként folyamatosan! Megmutatom, hogyan készülnek a BOHOdesign aszimmetrikus fülik, rengeteg mintából válogathatsz, többféle díszítő technikát megismerhetsz, kipróbálhatsz. Megtanulod, -hogyan készíts magadnak TÖKÉLETES minőségű, teljesen egyedi fülbevalót, – milyen díszítési technikákkal teheted még egyedibbé, –

Elolvasom »

Aszimmetrikus fülbavaló nyereményjáték és megelepetés AKCIÓ

Sziasztok, nagyon sokan játszottatok a játékban, s olyan jó visszajelzéseket írtatok, hogy teljesen fel vagyok dobva, nagyon köszönöm Nektek! Ígértem, hogy ma délelőtt sorsolok, ehelyett a gyerekekkel bandáztunk a Dunán, de így még egy páran befértek a játékba, természetesen ők is benne voltak a sorsolásban! A Facebook sorsolójával végeztem a sorsolást.

Elolvasom »

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás