Kategória: Pentart

Textil stencilezés

Olyan nagy sikere van a közösségi médiában a lányom póló-alkotásának, hogy gondoltam, egyben megmutatom a hőlégballonos trikó elkészítésének munkafázisait. Az alapsztori az volt, hogy szeretett volna egy barátnője szülinapjára egy vászonképet festeni, de égen-földön nem kaptunk festővásznat. Erre találta ki, hogy fest egy pólót. Voltak kétségeim, mert pamut anyagra nem könnyű festeni, hiszen nyúlik, nem

Elolvasom »

Tündérkert – instant megoldás

Évek óta készítjük a tündérkerteket törött cserepekből, méretre vágott és csillámragasztóval összeragasztott ág-bútorokból, dísztökből, korhadt fából vagy éppen csészéből, teáskannából… most azonban nem volt időm ennyit bíbelődni a gyerekekkel, mivel dolgozgatnék…… kitört a nyári füli-szezon:) Szóval elgaloppoztunk a hobbiboltba (és ez azért a reklám helye, mert imádnivaló, segítőkész, szakértő csapat:), szóval ez a Dunakeszi Kreatív

Elolvasom »

Repesztőlakk a fülbevalókon

Az első időkben még nagyon tiltakoztam a repesztőlakkok ellen. Valahogy ebben az egyszerűbb dolgok tetszenek. Meg el sem tudtam képzelni, hogy ott egy szép minta, megrepesztem, aztán tulajdonképpen besötétítem, ettől torzul a minta….. hát sok időbe telt, mire kipróbáltam. Akkor is az vitt rá, hogy kísérletképpen vettem egy Pentart opál repsztőt, nem volt min kísérletezzek

Elolvasom »

Szárazecset technika – három színnel

Egy tükörkeretet fogok átalakítani ékszertartóvá, fehérből türkizre festem és ennek a lépéseit fogom megmutatni. A bútorfestésnél nagyon fontos, hogy – főleg, ha ornamentika is van a felületen – adjunk egy kis plasztikusságot a felületnek! Ezt elérhetjük barna vagy fekete antikolással, szárazecset technikával, visszacsiszolással és még biztos számtalan kreatív technikával. Most a szárazecsetet fogom mutatni, nekem

Elolvasom »

Antikolás workshop élmények

Ismét egy maratoni workshop van mögöttünk, szuper csapattal. Fűrészeltünk, fúrtunk (nem faragtunk), ötleteltünk, szín-terveztünk, variáltunk, festettünk, stencileztünk, antikoltunk jó sokféle módon… és sok-sok szépséges tartó készült. Közben volt terülj-terülj asztalkám, készültek a fülbevalók és eltöltöttünk együtt egy alkotó, magunkra figyelő napot. A többit képekben:

Elolvasom »

Blondel (vagy nem:) keretből ékszertartó DIY

Május 20. Otthon PLACC. Nagyon izgatottan várom, eddig csak kisebb budapesti vásárokon voltam… ezt most nagyon másnak gondolom a többitől, hiszen ide nem az fog ellátogatni, aki vásározna egyet, hanem az akinek kimondottan szíves csücske az egyedi lakberendezést:) Erre az alkalomra nagyon egyedi – sok-sok megismételhetetlen – tartóval készülök. Lesznek raklapdeszkából, uszadékfából, bontott kerítésből és

Elolvasom »

Kreatív énidő: szabad alkotás, magunkra figyelés, tanulás, lazulás.

Május 27-én antikolás, stenciletés technikai workshopot tartok. Legalábbis ez az ürügy…. arra, hogy eltöltsünk együtt egy napot szabad alkotással és magunkkal törődéssel:) És persze nem csak úgy gyakorolgatunk aztán hazamegyünk… elkészítünk közösen KÉT ékszertartót (vagy kulcstartót, ajtótáblát, napszemüvegtartót, ezt eldöntheted itt). Azért kettőt, hogy ha ajándékba adnád valakinek, akkor is megtarthass egyet magadnak. És ezen

Elolvasom »

Nem tetszik? Fesd le!

Szokás felénk, hogy amikor szelektálunk, feldobjuk egy közös listára, hogy akinek kell egy szőnyeg, egy kaspó, egy biciklilánc és két fél pár cipőfűző vagy egy adag borsófőzelék, az jöhet érte… Így nem kerülnek kukába a cuccok, örül, aki megszabadul tőle és az is, aki kapja. Hiába van nálam – mostmár a műhelyben is – millió

Elolvasom »

Bútorfestés – minden egy helyen (linkgyűjtemény az elinduláshoz)

Ha valaki bútorfestésre adja a fejét, akkor ezer helyről kell összeollóznia a szükséges infókat. Ebben a posztban megpróbálok egy tematikus – folyamatosan bővülő – linkgyűjteményt összeállítani, hogy innen elindulva követhető legyen minden:) Tehát leírom lépésről lépésre, kipróbált márkákkal, árakkal, bevált technikákkal, hogyan indulj, ha bútort szeretnél festeni.  Mivel fessek? A házi krétafesték csomómentes receptje Bútorfestés csiszolás

Elolvasom »

Mivel fessek bútort? – Bútorfestő tippek 1.

Erre a kérdésre nem lehet egy márka, típus megjelölésével válaszolni, hiszen ahány bútor, annyi eset, ahány ember, annyi ízlés, igény. DE szempontok, lehetőségek vannak, amiket a körülmények határoznak meg, ebben próbálok támpontot adni. Aki bútorfestésre adja a fejét, számítson rá, hogy ez olyan, mint a főzés. Próbálkozni kell. A legjobb receptek is azon múlnak, hogy

Elolvasom »

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás