Kreatív énidő: szabadság, lazulás, szabad alkotás

Gondolkoztam, hogyan írjam le röviden, miért fogok ❤️ anyáknak “KREATÍV ÉNIDŐ” foglalkozásokat tartani.
És folyton egy élmény jut eszembe.

Pár éve történt, Kapolcson a szakadó esőben álltam éjszaka egy gyerekjátszó sátor alatt. Palya Bea koncert volt, én egyedül a két kisgyerekemmel. Ott-akkor (gondolom, a koncert témája miatt is) nagyon intenzíven éltem meg azt a kettősséget, amit a SZABADSÁG – és a KORLÁTOK jelentenek egyszerre.
Szabad voltam, hiszen anyaként megtehettem, hogy egy fesztiválon hédereljek napokig a két kisgyerekemmel…
És hát elég erősek voltak a korlátok is, hiszen – jöjjön ugyanaz a mondat – egyedül voltam egy fesztiválon két kisgyerekkel (1,5 éves és 4,5 éves!!!). Képzeljetek így egy vécéremenést…. na több ponton megborultam:)
Ebben a meghasonlásban sodródtam – önszántamból – egy felejthetetlen hétig, s azóta is minden évben visszatérek ugyanoda, ugyanúgy.
Egyre könnyebb! Minden.
Ez a kettősség azonban nem csak a fesztiválra volt (volt?!) érvényes, hanem a mindennapjaimra is nyilván. Szabadság-bezártság. Otthon vagyok, “nincs dolgom”…. ennek ellenére kipurcanok, bezárva és tehetetlennek érzem magam. Ki akarok szabadulni… közben én akarok benne lenni:)
Áthidaló megoldás kell…

Tovább

Kreatív énidő – kisbútorfestő, lazlós workshop anyukáknak

Csak magadra figyelő, kreatív, lazító,  gyerekmentes vasárnap,
hogy szabadon alkothass.
Vegyél ki egy szabadnapot végre!!!

 

Időpont: október 22 vasárnap 10-15 óráig

Megfestünk együtt egy dobozt, sámlit vagy tálcát, s eközben megtanulhatsz olyan technikákat, melyek segítségével bátran mersz majd nekiállni – otthon akár gyerekek mellett is, ahogy én tettem annó – a bútorfestésnek!
Utána EMK-Életkerekítő játék (fókuszban témaként: az énidő, lehetőségeink)

Mindezt csak most kedvezményes áron a Fészek közösségi tér nyitásának alkalmából.
6 fő számára van hely!

MIT KAPSZ A PROGRAMON?

Tovább

Kreatív énidő – emlékdoboz festő, lazuló workshop kismamáknak

Kedves Kismama, kimondottan a TE igényeidhez szabott kreatív énidős foglalkozás indul!!!
Csak magadra, babádra koncentráló, lazító,  alkotó délelőtt. Vegyél ki egy szabadnapot:)

félévente lesz kismamás folglakozás: március, szeptember


– Elkészítesz saját stílusodban egy emlékdobozt, amiben kisbabád kincseit gyűjtheted majd (készül egy örök emlék!),
– megtanulsz rengeteg olyan bútorfestő technikát, aminek segítségével akár a használt bababútorokat is újjá varázsolhatod,
– a technikákról kapsz egy leírást, hogy később is használhasd,
megismerkedhetsz hozzád hasonló, kreatív beállítottságú, nyitott kismamákkal,
– kipróbálhatod az EMK-Életkerekítő játékot,
– kötetlenül beszélgethetsz egy szakértővel a szülésről, kismamaságról,
– még egy masszázst is kapsz, ha egyébként fáj a hátad,
– és már el is töltöttél egy olyan délelőttöt, ahol csak magaddal és babáddal foglalkozhattál, kikapcsolódtál, társaságban voltál, ismerkedtél, sokat tanultál, kiszakadtál a hétköznapokból.

Erre vágytál? Hát akkor jöjjenek a részletek! Tovább

A weboldal használatával elfogadod a cookie-k használatát. részletek

Az Ön hozzájárulása A honlap böngészésével elfogadja, hogy cookie-kat helyezzünk el az Ön számítógépén abból a célból, hogy elemezni tudjuk, hogyan használja honlapunkat. Hogyha nem egyezik bele, hogy cookie-kat használjunk, amikor Ön ezen az oldalon böngészik, előfordulhat, hogy weboldalunk nem fog teljeskörűen működni. Hogyan lehet törölni/kikapcsolni a cookie-kat? Minden böngésző lehetővé teszi a cookie beállításainak változtatását. Viszont nagyon fontos, hogy mivel a cookie-k célja weboldalunk használhatóságának és folyamatainak megkönnyítése, a cookie-k alkalmazásának megakadályozása vagy törlése esetén előfordulhat, hogy felhasználóink nem lesznek képesek weboldalunk funkcióinak teljes körű használatára, illetve hogy a weboldal a tervezettől eltérően fog működni böngészőjében. Általában a böngészők „Beállítások” menüiben találhatók a cookie-kal kapcsolatos beállítások. A cookie-k beállításával kapcsolatban az alábbi linkek is segítségére szolgálnak, valamint további információt az egyes böngészők „Súgó” menüjében talál.

bezárás