Cementlap mintás cipőspolc lépésről lépésre – bútorfestő tippek 12. stencilezés

Hónapok óta porosodott egy kis cipőspolc a lakásműhely bejáratánál, s már kezdtem magam nagyon szégyellni, hogy ennyit kell várni rá. Úgyhogy az első szeptemberi napon jól kitakarítottam a nyári álmából ébredező műhelyt, s másnap nekiláttam a polcnak. Most nem tervezgettem semmit, csak festettem, ahogy jött. Lépésenként megmutatom, aztán majd persze lesz ilyesmi workshop is, ha valaki bátortalan belevágni egyedül:)

Szóval adott a fenyő bútor. Rendeltem az agymester.hu oldalról, nagyon szép termékeik vannak. Kezeletlenül kértem, s rögtön vettem hozzá színezett bútorviaszt is “Ikea” színben…. majd meglátjuk, milyen lesz:)

Ezt a viaszt nem ismertem, de ha már a bútor onnan jön, kapjon egy esélyt (fogok még rendelni! Egyébként több színt is rendeltem, s ennek pont nem, de volt, amelyiknek elég erős szaga volt).

Na akkor a csiszolás. Meg lehet spórolni, csak akkor nem lesz szép. Se sima. Úgyhogy inkább csiszoljatok kicsit, a fenyőpornál úgysincs jobb illat – a laptop kevésbé örült, de még időben kimentettem.
100-180 csiszolóvásznat javaslok, az ülő részt én egy 400-assal is átdörzsöltem, mert szeretem a nagyon sima felületeket. Aztán a stencil egyébként megérdesíti kicsit, mert annak is van egy vastagsága.

Ennek a hatásnak az eléréséhez, először kell egy világos színnel mintát festeni, majd arra jön a sötétebb, lazúrszerű réteg. Itt a Pagina Galeria Secundo Title One, BICOLOR stenciljét használtam.

Az első réteg Decor Paint Soft elefántcsont, a második mandarin színben kerül fel. Nagyon fontos ennél a technikánál (is) a festék minősége, mindenképpen ki kell próbálni egy másik felületen, hogy a festék és a viasz/lakk nem oldják-e fel egymást, mert ha szétkenődik a stencilminta, az nagyon bosszantó. Tudom:)

Most jön a sötétebb réteg. A múltkor egy hasonló hangulatú ablakpárkányt mutattam, amit Perla lazúrfestékkel festettem, de azt még lakkozni vagy viaszolni kellett, hogy vízálló legyen, szóval az két lépés. Ez a cipőspolc viszont tele van kis léccel, kiugróval, beugróval, egy rétegben kenve egy óra munka… ezt azért nem baj megspórolni.

Az Ágymesterről vásárolt színezett folyékony bútorviasz egy rétegben is nagyon szépen fedett (volt, ahol kétszer is átkentem). Állati praktikus, mert ez szín és záróréteg is egyben. Ja, és nem tuszmákolni, rongyozni, dörzsölni kell, hanem felkenni ecsettel, mint a festéket. Szupergyors!

DE! Nem az – az általam oly’ imádott – viaszos selymesség lesz a végeredmény, ami a krém állagú bútorviaszokkal. Ezt a hátrányaként jegyeztem meg magamnak, de alapvetően, ha valaki nem ragaszkodik a bútorsimogatáshoz (ami nálam azért néha előfordul:). Kicsit csillogós is a felülete (nem úgy, mint egy fényes lakk, inkább a matthoz hasonlítanám, de ugye annak is van egy kis fénye).

És gondoltam, akkor a “receptet” is megadom így egyben, elkészítheted Te is, de meg is rendelheted tőlem:

  • cipőspolc 6400 ft (összeszerelve, kipostázva)
  • bútorviasz 800 ft (100 ml)
  • Decor Paint Soft két színben 845 ft x 2
  • Pagina Galeria stencil 5500 Ft (postával)
  • ecsetek 1300 Ft

Ha megrendeled tőlem ugyanilyenre festve, úgy 12.000 ft + posta vagy személyes átvétel Vácon, vagy Dunakeszin
Ha szeretnél további bútorfestő tippeket kapni, vagy eljönni egy workshopra, iratkozz fel a hírlevélre (spam-et biztos nem küldök, nincs rá időm!).

Oszd meg másokkal is!

Facebook
Pinterest
Email

Szeretnél velem bútort festeni? Jelentkezz online tanfolyamaimra vagy találkozzunk valamelyik workshopon!

Online tanfolyamok

Workshopok

Nézz körül a blogon, böngéssz további  bútorfestő tippek, DIY megoldások között! Sok-sok év tapasztalatát osztom meg, rengeteg képpel és lépésről-lépésre tanáccsal. Ha kérdésed van, keress bátran!

További bejegyzések

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás