Lélekmelengető örömfestés

Tudjátok, vannak olyan időszakok, amikor a dolgok nem úgy jönnek össze…. beborul az ég, és semmi nem képes kiszedni ebből. Én ilyenkor fát vágok (baltával, bizony!), futok és persze festek. Mikor mi kell. Ma festettem. Már négy napja kellett volna, de ma lett rá alkalom, meg is gyógyultam tőle. Igazi bohém kaspó lett, tündérkerttel, csigákkal, gombával és a madagaszkári pálmámmal.

Nemrég szereztem egy ilyen szuper pálmát, ami mondjuk inkább kaktusz. És volt egy fehér, tök uncsi műanyag kaspóm. Így indult.

Került mellé kövirózsa és egyéb sziklakerti növények, egy kerámiagomba a Bokrétától, kis kerámiavirágok, kerámia pillangó. Ezek még kapolcsi szerzemények, azóta várták a helyüket.

És két kis lakó is beköltözött. A Kreatív Hobby és Ajándékbolt inspirált tegnap a levegőreszáradó gyurmás halacskás díszével. Igaz, ez nem hal lett, hanem csiga…. de gyurma:) És ha már mondtam, akkor legyen valami.

A minta a szokásos Re-Kreatív stencil a kaspón, arany effektpasztával, narancs alapon pink szárazecsettel. Ettől lett ilyen kis szedettvedett.

Imádom ezeket a kiskerteket 🌸🌷🌹🌻🌺 Szuper relaxációs lehetőség, első lépésben egy nagyobb lélegzetvételű festés, majd a kis apró részletekkel, növénykékkel, figurákkal a pepecselés.

Tudtad, hogy minden valamirevaló bohém otthonban vannak növények? Hogy milyenek, hol és hogyan, arról korábbi bejegyzésemben olvashatsz.

Ne feledd, unalmas tárgyaid is kezdhetnek izgalmas új életet. Valószínűleg ez a jelentéktelen műanyag kaspó is ezt gondolta magáról tegnap este.

Ha van felújítandó holmid, mindenképpen vágj bele a festésbe, ezek nagyon gyorsan mennek, nem kell hozzá sok minden. Krétafestékkel érdemes dolgozni, hogy szépen, jól tapadjon a festék. Műanyagra mindenképp érdemes alapozni, és ha az Autentico Versante festéket használod, akkor akár kültéren is megállja majd a helyét.

Oszd meg másokkal is!

Facebook
Pinterest
Email

Szeretnél velem bútort festeni? Jelentkezz online tanfolyamaimra vagy találkozzunk valamelyik workshopon!

Online tanfolyamok

Workshopok

Nézz körül a blogon, böngéssz további  bútorfestő tippek, DIY megoldások között! Sok-sok év tapasztalatát osztom meg, rengeteg képpel és lépésről-lépésre tanáccsal. Ha kérdésed van, keress bátran!

További bejegyzések

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás