Repesztőlakk a fülbevalókon

Az első időkben még nagyon tiltakoztam a repesztőlakkok ellen. Valahogy ebben az egyszerűbb dolgok tetszenek. Meg el sem tudtam képzelni, hogy ott egy szép minta, megrepesztem, aztán tulajdonképpen besötétítem, ettől torzul a minta….. hát sok időbe telt, mire kipróbáltam. Akkor is az vitt rá, hogy kísérletképpen vettem egy Pentart opál repsztőt, nem volt min kísérletezzek és előkaptam egy olyan fülit, amin nagyobb minták voltak. Na, ezzel elindult egy lavina, azóta szerelem….. elsősorban az opál, de már a többivel is barátkozom:)

A kétfázisú repesztőlakk legjellemzőbb tulajdonsága ugye, hogy az eredeti felületünk, mintánk, színünk látszani fog, csak kap egy repedezett fesőréteget (szemben az egyfázisúval, ami másik blogbejegyzés témája lesz:).

Nem kell a repesztőlakkoknál semmi extrára gondolni, hogy ez valami bonyolult dolog, van hozzá használati utasítás:)

1. kenjük be a fehéres EGYES jelzésű lakkal az alapot és hagyjuk megszáradni. Ebben a jó időben ez pikpak megvan. Vannak olyan lakkok amik hajszárítóval gyorsíthatók, de lakkja válogatja én türelmes típus vagyok (ebben khm). Ezt kenhetjük ecsettel.

2. ha az alap száraz, vigyük fe a KETTES réteget. Na itt már lehet variálni, ecsettel felvinni párhuzamos vonalakat húzva, tuffolva-ütögetve, ujjunkal pacsmagolva, körkörösen vagy összevissza…. a lényeg, hogy mindenhová, nagyjából egyenletesen jusson a fedőlakkból.  Na ennek viszont érdemes tisztességesen meghagyni a száradási időt. Hiába lesz ugyanis érintészáraz, a valódi szép repedéseknek idő kell. Legjobb egy éjszakát hagyni, de néhány óra is megteszi.

3. Ezt követően a repedésetek ki kell emelni valamilyen pasztával. Ez lehet sötét vagy fehér (hú, úgy is nagyon szép!), a lényeg, hogy valami beüljön a repedésekbe. Vannak lakkok, amiket ez után még le kell zárni (oldószeres lakkal), más ennél a fáznisnál készen is van. Én Pentart bitumenes pasztát szeretek a kiemeléshez használni.

Azért szeretem ezt a megoldást, mert a fát “pillanatok alatt” antik porcelánhatásúvá varázsolja, nagyon különleges lesz tőle!

Bátran állj neki a repesztéseknek, nagyon elrontani nem nagyon lehet 🙂

Remélem, hamarosan találkozunk, üdv: Iványi Zsófi

Oszd meg másokkal is!

Facebook
Pinterest
Email

Szeretnél velem bútort festeni? Jelentkezz online tanfolyamaimra vagy találkozzunk valamelyik workshopon!

Online tanfolyamok

Workshopok

Nézz körül a blogon, böngéssz további  bútorfestő tippek, DIY megoldások között! Sok-sok év tapasztalatát osztom meg, rengeteg képpel és lépésről-lépésre tanáccsal. Ha kérdésed van, keress bátran!

További bejegyzések

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás