ÉNIDŐ! Amikor újra gyerek lehetek.

Nemrég arról kérdeztelek Benneteket, hogy mi az a tevékenység, amiből töltekeztek, ami igazán kikapcsol. Az érdekelt, hogy vajon hányan engeditek/engedhetitek meg magatoknak a valódi énidőt, s hogy vajon ez a fogalom egyáltalán mit takar számotokra.

Néhány mondatos válaszokat kértem, de emellett volt lehetőség konkrétan is a tevékenységet kiválasztani, ezek alapján a legtöbben valamilyen alkotótevékenységbe szerettek belemélyedve magatok lenni(zene füleimnek:).
Alább látjátok a válaszokat, akinek van kedve a további statisztikához hozzájárulni, ezen a nagyon rövid kérdőíven továbbra is megteheti (köszönöm!!!!).

Szóval alkotunk, sportolunk, olvasunk, meditálunk, vagy éppen egyedül “csak úgy vagyunk”……. Így utólag sajnálom, hogy nem tettem bele azt a kérdést, hogy MILYEN GYAKRAN hódolunk ennek a csodás töltődésnek, havonta, hetente, naponta…. vagy talán soha (ez utóbbi néhány kifejtett válaszból érzékelhető).

Legtöbben azt tartottátok énidőnek, amikor csak úgy sodródunk, nem kell gondolkozni, felelősnek lenni, ahol ki lehet zárni a külvilágot, elfelejteni gondokat és csak úgy lenni, jól, önfeledten.
Sokan írtátok, s ez a stetisztikban is látszik, hogy az alkotás hozza elő leginkább ezt a fajta élményt. Mondjuk nem véletlenül “találták ki” a művészetterápiát:) Bizony ez meggyógyít sok mindent. A gyerekek is kirajzolnak, kijátszanak magukból mennyi mindent, s ezáltal gyógyítják saját magukat. S nem csak a gyerekeknél működik ez, hanem nálunk, felnőtteknél is, ezért is olyan fontos, hogy MEGENGEDJÜK magunknak azt az időt, amiről azt hisszük, hogy nincs.
Jópáran leírtátok nekem, hogy miért olyan fontos az énidő, mit ad, ezekből is megosztok néhányat, mert érdekes, tanulságos gondolatok, köszönöm!
És volt egy csoport, akik a túlhajszolt anyukákból állnak. Énidő? Az micsoda? (Az EMK-Életkerekítő játékban pl ezzel a kérdéssel foglalkozunk a foglalkozásaimon, hogy a nemlétezőnek tűnő lehetőségeket megkeressük, gondolkozom ennek az online változatán, van is ötletem!)

Pályázatot hirdettem ugye, amiben a feladat az volt, hogy 2-3 tömör mondatban írjátok le, mit jelent nektek az énidő. Írtam, hogy nem sorsolok, hanem egyet fogok választani, ami számomra a legjobban, legtömörebben visszaadja az énidő jelentését (és persze így nyilván tök szubjektív, de ez egy ilyen műfaj).
Vérzik a szívem, mert annyian írtatok szuper dolgokat, néhányon egészen meghatódtam!

Ahogy elkezdtem olvasni, azt hittem, nem fogok tudni választani….. aztán elolvastam ezt és beütött, hogy igen!!!!
Ezt kerestem!

Énidő: “Azok a pillanatok, percek, órák, amik ugyanazt az érzést keltik bennem, amit gyerekkorunkban érzünk. Mikor nem számít más csak a játék. És olyan kreatív világban járunk, ami feltölt.”

Szóval e sorok írói, helló, szeretettel várlak május 27-én:)

Ezen kívül adok egy különdíjat is (nem bírom ki), mivel kaptam két kimondottan a Kreatív énidő workshopok ihlette verset is, Bernadett, remélem, te is ráérsz szombaton!

És mindenkinek nagyon köszönöm a részvételt, remélem, adott is valamit az énidőre gondolás, tudatosítás, én sokat kaptam Tőletek! Aki kacérkodik a május 27. szombati workshop részvételen, gyorsan jelentkezzen, mert minden pályázónak jóváírok 15% kedvezményt.

És akkor mutatok “néhány” gondolatot, kinek mit jelent az énidő (jó hosszú lesz, de azért nem unalmas, mert TI írtátok:)

  1. Az egyik legnépszerűbb, amikor nincs semmilyen tervezett tevékenység, csak úgy sodródunk…

    “Azt az időt, amikor csak én létezem és a “világegyetem” :), nincs idő, nincs tér, nincsenek emberek, nem köt semmi. Amikor ki tudom kapcsolni az agyamban az aggodalmakat és a listákat, és csak arra koncentrálni, ami legbelül van, bennem. Ilyenkor ez spontán módon testet ölt, bárminemű kreatívkodásban, hiszen nincs, ami kényszerítené, hogy most ilyen legyél, így fogalmazd meg, így add elő, ennyi idő alatt alkoss valamit, csak ezekben a pl. anyagokban vagy pénzügyi keretben gondolkodhatsz, másban nem, ilyet készíts, mert nekem ez tetszik, és a többi. Számomra sokkal könnyebb megfogalmazni, hogy mit nem jelent az énidő, mint azt, hogy mit jelent pontosan. 🙂 Annyit veszek észre, hogy ilyenkor szárnyalok, és valóban önmagam vagyok, de mivel valójában elég félénk természetű vagyok, amint valaki, valami ezt megzavarja, akár dícserettel, bátorítással, akár kritikával, legyen az bármily építő is, akár józan tanácsokkal, elszáll: elszáll a valódi önmagam.”
    Henézi Orsolya

    “Énidő, amikor feltöltődöm teljesen, olyan alkotó tevékenységgel, ami szendvedéllyel tölt el és imádok, amiben ki tudok bontakozni, megnyilvánulni és flow állapotba kerülni általa. Így energiát gyűjtök és adok magamnak. Fontos, hiszen előbb magunknak kell adni, hogy utána másnak is tudjunk.” Adrienn

    “Általában vasárnap ebéd után hangzik el a számból a jól ismert mondat: na, most akkor mindenki hagyjon békén! Nem mintha bárki a családból ezt hajlandó lenne szó szerint értelmezni, de legalább érzékelik a súlyát, hogy jobb megtartani a tisztes távot tőlem. Jó esetben ilyenkor ledőlök egy kicsit, vagy olvasok, és néha tényleg sikerül el is aludnom. Persze, csak amíg fel nem ébreszt valamelyik…” Hajnalka

    “Amikor a saját elképzelésem szerint teszem azt, amit én akarok, és nem szakítja meg meg azt semmi, de legfőképpen egy gyerek, vagy házimunka. Amikor a tevékenység alatt elfelejthetem a külvilágot, és csak pusztán én vagyok egyedül sietség és lelkifurdalás nélkül.” Gyöngyi

    “Az ideális énidőmben kikapcsol az “anyamechanizmus”, egyszerűen nem a család körül forognak a gondolataim, végre, mert egyébként minden róluk szól és ez jól is van így. De ez az idő más, szinte mindig alkotással telik, olyankor flow-ban vagyok, ahogy alakul a kezeim közt az anyag, bármi legyen is az. Sokkal jobb hazatérni egy ilyen kimenő után, mondhatni őszintébb a mosolyom. ;-)” Adrienn

    “Számomra az alkotás igazi terápiás kikapcsolódás. Legyen az lakásdekoráció az otthonunkba, ajándék egy kedves barátnak, esetleg kézzel festett minta egy vendégem körmére. Alkotás közben a ráhangolódás, utána pedig az örömszerzés tudata csal mosolyt az arcomra.” Zsezserán Hajni

    “Az elmúlt néhány hónapban már nem azt nevezem énidőnek,amikor magammal foglalkozom,szépítkezem,hanem amikor a hobbimnak élhetek. Ez pedig nem más,mint a kreatívkodás,ajtó-asztaldíszek készítése,dekupázs,üvegek,dobozok bevonása spárgával. Eközben megszűnik körülöttem a világ,teljesen kikapcsol az agyam és csak az alkotásra koncentrálok.” Veronika

  2. Alkotásban, otthonteremtésben (néha rendrakásban is……..) megtalálhatjuk a saját időnket. Van, hogy az tölt, hogy olyasmit csinálunk, amiben szuperjók vagyunk (főzés, alkotás). Itt is van egyfajta flow, ami elragad és nincs megállás:

    “Az énidőm a festés, alkotás, felújítás. Kitalálom, lelírom, lerajzolom, színezem, beszerzem, izgulok és megcsinálom😀. És amikor csinálom, szól a zene a fejemben, és dudorászok és elfelejtek minden hét közbeni gondot és imádás van😀.” Erős Kata

    “Jutalom, testnek és léleknek. Testenek: bútorok forgatása, ide-oda. Léleknek: játék az ecsettel… ha tehetném, még az eget is színesebbre festeném. ” Wágner-Takács Tímea

    “Amikor egyedül vagyok,nincs gyerekzsivaly,nincs korlát,hogy nem csinálhatom(nem tudom épp megcsinálni )ami jólesik.Amikor csak engedem a kedvem szerint alakítani a pillanatot!Festek,rajzolok,ami segít levezetni a feszültséget ,és boldogság tölt el utána,hogy nyugodtabb lettem és alkottam,Magamnak!” Janka Ágnes

    “A legkellemesebb idôtöltésem, ha készíthetek valamit, ami én vagyok. Legyen az egy kis ajándék vagy egy finom vacsora. Ilyenkor kapcsolódok ki a legjobban.” Varga Viola

    “Számomra az énidő=saját magamra fordított minőségi idő,legyen az stresszoldás,mentális jóllét vagy kreatív kikapcsolódás,pl.régi bútorból újat varázsolni ;)” Rea

  3.  Van, amikor nincs egy adott hobbi vagy tevékenység, a lényeg a rendszerességen van. És hogy legyen:)

    “Amit csak magamra fordítok és feltölt, mert magamért teszem.” Andi

    “A „saját idő” vagy „én idő” nem más számomra , mint az az időtöltés amit a párunk és gyerekeink nélkül töltünk el. Ez lehet passzív és aktív időtöltés . A „fekszem csak a kanapén és nem csinálok semmit”, keresztül a barátnőkkel való találkozáson át a testedzésig bármi.
    A lényege nem az, hogy teljesen magányos, és elszigetelt legyek, amikor az „én időmet” töltöm , hanem az, hogy azt tesszem amit szeretnék, amire régóta vágyok, amire hosszú ideje nem szakítottam időt. Kényeztetés ez valójában, amiben feltöltődöm, megpihenek, ellazulok, befelé figyelek vagyis bármi, ami az adott pillanatban számomra a legjobb.” Szilvi

    “Mégélni, hogy süt a nap, futnak a felhők, érezni a fű, a fák, a virágok, a víz illatát, a levegő érintését és mindeközben csak lenni. Tudni, hogy a család rendben és szeretni őket, ahogy vannak, de nem tervezgetni, szervezgetni csak a mosolyukat látni – mintha lebegnénk egy kicsit! ” Dóra

    “Mindent, ami élményt ad, örömmel tölt el úgy, hogy közben önmagamat valósítom meg, kicsit kiszakadva a mindennapok verklijéből. Lehet ez akár egy jó borozgatós/ kávézós beszélgetés a barátokkal vagy valami alkotás, amiben kifejezem magam.” Éva

  4. Van úgy, hogy saját magunk építése (azaz ha a “munka” = szerelem) ad olyan töltést, amire szükségünk van – én is vagyok így ezzel:)

    “Amikor csak magamnak és magamért csinálok valamit. Kiszakadok a munkából és a jövőmet építem, ami önbizalmat és az teljes önállóság felé vezető első lépéseket ad. Nemezelek és a blogommal és FB oldalammal foglalkozok. Természetesen Gyerekekkel a címe :)” Katalin

  5. Néhányan pedig arra adtatok szuper válaszokat, hogy MIÉRT van szükségetek énidőre, mit tesz velünk az énidő:

    “Fontos, hogy időnként olyan dolgokat csináljak, ami kikapcsol, szórakoztat. Ez lehet pár perc, vagy egész napos elfoglaltság is, jelenleg az ikreim körüli teendők töltik ki a napjaimat, azonban a férjem sokat segít, hogy magamra is jusson időként egy kevés idő.” Erna
    “Sokáig tartott még rájöttem: az, hogy jól érzem magam másokkal, hogy a szabadidőmet megosztom baráttal, családdal – no az nem “énidő”, hiába jó nekem. Magunkra fordított idő nélkül nem tudjuk igazán felfedezni a tulajdonságainkat, képességeinket – csak tükrözzük mások véleményét. Szükség van olyan tevékenységre, ami csak az enyém, amivel magamnak adok valami pluszt, ami kikapcsol a külvilágból és ÉN lehetek.” Judit

    “A jó énidő mindig más, attól függően, hogy éppen mire vágyom. Az alkotás nagyon fontos nekem, de szeretek olvasni, vagy kocogni az esőben, sétálni hosszan egyedül a gondolataimmal. Kell az énidő. Megtérül. A család is egy “jobban működő anyát” nyer általa.” Nóra

    “Az Énidő számomra azt jelenti, hogy végre csak a saját igényeimre, szükségleteimre kell figyelnem, és nem vagyok felelős egy másik emberért, csakis magamért.
    Az énidőm kezdetén, amikor elengedem a készenlétben állást, általában széthullik az elmém az éterben, és innen, nulláról építem újra magamat, az EMBERT, aki most éppen nem ANYA.
    A végén hazamegyek, visszavedlek anyává, de nem pontosan azzá, aki elment, hanem egy kicsit kedvesebb, mosolygósabb, jobb fej anyává.” Marina

    “Énidő nélkül csak gyűlik a feszültség, pedig törekszem rá, hogy eleve nyitottan álljak a dolgokhoz és ha lehet ne gyűjtsem a terheket. Időnként viszont MUSZÁJ 🙂 varrnom valamit. Legyen az egy edényfogó vagy egy tok a fiam lövészegyletének. Kikapcsol még a kertészkedés (kertben vagy erkélyen) is…gyerekkorom óta túrom a földet, amikor csak tehetem. Az egyéb alkotó tevékenységet közösségben jobban szeretem. Ezek az aktív ténykedések, amikor teremtenem kell valamit, és ettől érzem jól magam. A passzív énidőben egy új hobbim van, a török sorozatok nézése, de kizárólag eredeti nyelven, magyar felirattal,… mert hiába a híresen jó magyar szinkron, a török filmeket egy mondaton belül tönkreteszik vele. Szóval most a filmeken keresztül törökül tanulok, ami amúgy gyerekkori álmaim óta időnként utólér és most végre hagyom, hogy kiderüljön, mit akar tőlem a török. 🙂 – Köszönöm a lehetőséget, jó volt akár csak magamnak is összefoglalni ezt.”

  6. Küldtetek be páran felsorolást is (altatás utáni relax tevékenységek), amit megosztok, hátha valakinek épp egy jó ötletre van szüksége:

    Mivel nekem is két kislányom van, számomra este 9-től kezdődik az énidő, úgy éjfélig, míg az adott kreatív tevékenység lázban tart. Sokszor ez a pár óra egy pillanatnak tűnik. Szeretek gyöngyékszert készíteni, varrni, decoupagolni, transzfertechnikával dolgozni, string-art képeket készíteni, de a legfrissebb “tudomány” a horgolás, amit télen tanultam meg, jelenleg ezzel telnek az estéim 🙂 Ezen kívül rendkívül feltölt a sportolás is, és a természet szépsége.” Rozmarin Ági

    “Elő a varrógép, és táska, takaró, falikép sikeredik (na jó, a képek picit több időt vesznek igénybe, mint pár délután…). Ha végképp ki akarok rúgni a hámból, aķkor egy jó könyv. Mostanában pedig nagypapám legénykori szekrényével szemezek, újravarázsolás céljából, bár lehet, inkább éjjeliszekrénnyel kellene kezdenem?” Eszter

    “Este, ha már alszanak a fiaim tornázom, mert jólesik, kikapcsol, feltölt. Utána olvasgatok… regényt/magazint/netes cikket… esetleg filmet nézek. Vagy veszek egy habfürdőt.
    És ha lenne egy szabadnapom az anyaságból, akkor reggel tennék egy kisebb túrát, délután pedig egy habos kakaó mellett kedvemre varrogatnám a már előre megtervezett filc díszeimet, zenét hallgatva.” Ildi

    “Számomra nagyon fontos időszakasz, amikor ténylegesen olyan dolgot csinálok, ami teljesen kikapcsol, és megszünteti a külvilágot számomra. Érdekes módon mindig más tevékenység köt le, amikor éppen a horgolás, akkor elmerülök a színek válogatásában, majd az alkotásban, viszont amikor valamilyen sport akkor annyira aktívan beleélem magam, hogy végül már csak nevetek. Szükségem van erre, mert ezek töltenek fel élményekkel, és ezek az idők töltik meg az életemet értékes pillanatokkal, ezekbe a pillanatokba szintén beletartoznak a családommal, párommal, és barátaimmal eltöltött idők, mert ilyenkor is értékes és visszahozhatatlan perceket élek át velük.” Eszti

    “Futást, szabadságot, befelé figyelést, alkotást, meditációt, fejlődést, önszeretet jelent nekem. Az énidő az, amit folyton tanulok és elég sokáig (26 évig) tartott mire felfedeztem a fontosságát. Azonban azóta nagyon jó barátom.” Bikás Zsófia

  7. Vannak a túlhajszolt anyukák (ajaj), akik leginkább csak vágynak az énidőre.

    “Énidő? Négy éve folyamatosan halványul elmémben a fogalom jelentése. Azt hiszem röpke vágy arra, hogy vegyek egy forró fürdőt, leüljek horgolni, nyugodtan megigyak egy kávét, vagy csak nézzek ki a fejemből a kanapén lustálkodva anélkül, hogy a következők kavarognának a fejemben: ebédet kell főzni, pelenkát kell cserélni, le van nőve a hajam, nő a gaz a kertben, menni kell az oviba, fel kell hívni a gyerekorvost…., vagy pedig a következők hangoznának el: Anya, kész vagyok!, Anya éhes vagyok!, Anya, nézd milyen magasra dobom a lufit!, Anya, engem vegyél fel, na Apára figyelj!…..Jajj, felébredt a kicsi! ” Vigh-Paluska Zsuzsanna

    “Abból a bizonyos mókuskerékből szeretnék kiszakadni, Önmagamat újra építeni. Megkeresni azt, ami feltölt, ami rólam szól, ahol nem kell megfelelni és bizonyítani vagy versengeni. Nincs konkrét, a régi gúnyámat levetettem, az újat még nem találtam, csak az összetevőket tudnám felsorolni. Biztos hogy kell bele sok nevetés, emberek/ barátok, produktum, sikerélmény, szépség, sok (nap)fény, színek és illatok. Jó ha van benne egy csipet mozgás és zene, de legjobban valami újdonságra vágyom, hogy tanulhassak.” Mónika

    (Itt nem derül ki konkrétan, hogy az anyasággal került-e le a régi gúnya, én így értettem… ha tévedek, szólj, javítom)

  8. Külön kategóriát szenteltem ennek a két versikének,  kimondottan a kreatív énidős workshopokról szólnak – kösziiiiiiiii“Álombéli kis kunyhómban ücsörgök egy rozzant padon; Szép kezemmel símogatva arra gondolok én, nagyanyámé volt még rég… Hát Életre keltem én! Miért ne kapna új színt és fényt? Egy Boho Workshop az, mi jól jönne még! 😉”“Futva, rollerrel, vagy éppen tekerve lepkét reptetni, repülve figyelni volna ám csudijó! Három gyermeket terelgetve néha kergetve még inkább szórakoztató! Egy Én-idős Workshop az, ami itt már leginkább felszabadító…” Bernadett

Hát ennyi fér bele szerintem egy blogbejegyzésbe…. köszönöm MINDENKINEK, aki játszott!

Oszd meg másokkal is!

Facebook
Pinterest
Email

Szeretnél velem bútort festeni? Jelentkezz online tanfolyamaimra vagy találkozzunk valamelyik workshopon!

Online tanfolyamok

Workshopok

Nézz körül a blogon, böngéssz további  bútorfestő tippek, DIY megoldások között! Sok-sok év tapasztalatát osztom meg, rengeteg képpel és lépésről-lépésre tanáccsal. Ha kérdésed van, keress bátran!

További bejegyzések

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás