Kategória: workshop

Nem tetszik? Fesd le!

Szokás felénk, hogy amikor szelektálunk, feldobjuk egy közös listára, hogy akinek kell egy szőnyeg, egy kaspó, egy biciklilánc és két fél pár cipőfűző vagy egy adag borsófőzelék, az jöhet érte… Így nem kerülnek kukába a cuccok, örül, aki megszabadul tőle és az is, aki kapja. Hiába van nálam – mostmár a műhelyben is – millió

Elolvasom »

Stencilmintás babaruha DIY (5 perc!)

Kislány koromban egész nyarakat töltöttem azzal, hogy ruhát “varrtam” a babáimnak. Néha a klasszikus módon (értsd szabásmintával, tűvel-cérnával:), máskor pedig tekerve, csavarva, úgy rávarrva. A nagymamám pedig varrógéppel dobott össze két perc alatt csodás báliruhákat a babáknak, hú, de csodáltam őt ezért 💜💚💛❤ Most azt élem meg, hogy a lányom teszi ugyanezt, méghozzá teljesen ösztönösen –

Elolvasom »

Új ékszertartó, amit akár magad is elkészíthetsz!

Pár napja teszteltem az Aldis krétafestéket, s ehhez egy olyan deszkát használtam, amiből eleve ékszertartót szerettem volna készíteni. A dolog spontán alakult, nem ilyet gondoltam, de végül egy stencilezett kis cukiság lett belőle. Visszafogott, koptatott, mégis elég mintás és feltűnő. A posztban mutatok néhány részletet, a végén pedig elárulom, hogyan készítheted el te is a

Elolvasom »

Ékszerkészítő workshop – kreatív énidő

Fülbevaló készítő workshop: Időpont: 2018. május 26. Álmodunk, tervezünk, festünk, nyomdázunk, dekupázsolunk, transzferálunk, repesztünk, antikolunk, ragasztunk, csillámlunk, domborodunk, kisimulunk és nagyon örülünk! Nem feltétel a kézügyesség, de még a fantázia sem, segítek!!! Hogy miket lehet készíteni? Sorolom: 2 pár fa alapú karika füli (4 vagy 5 cm átmérő) 2 db akár hozzá passzoló medál 1

Elolvasom »

Kreatív énidő: szabadság, lazulás, szabad alkotás

Gondolkoztam, hogyan írjam le röviden, miért fogok ❤️ anyáknak “KREATÍV ÉNIDŐ” foglalkozásokat tartani. És folyton egy élmény jut eszembe. Pár éve történt, Kapolcson a szakadó esőben álltam éjszaka egy gyerekjátszó sátor alatt. Palya Bea koncert volt, én egyedül a két kisgyerekemmel. Ott-akkor (gondolom, a koncert témája miatt is) nagyon intenzíven éltem meg azt a kettősséget,

Elolvasom »

Emlékdoboz festő workshop kismamáknak – képek

Emlékdobozt festettünk kismamákkal. Egy nagyobb méretű dobozon próbálhattunk ki színeket, különféle márkájú és hatású festékeket, stencileket és kétféle stencilezési technikákat, majd lezárást, antikolást, mindenféle metál waxot, porokat stb. Munka közben:  

Elolvasom »

Fészekrakó ösztön, avagy a DIY kismama

Fészekrakás. Szobaátrendezés, bútortologatás, textilvásárlás, falfestés, új bútorok, felújítás….. jön a baba és az a kilenc (nyolc… hét…hat…) hónap általában kevés ahhoz, hogy tényleg MINDENT befejezzünk:) A büszke kispapa általában szívesen vesz részt az átalakításokban (sőt, a neheze az övé nyilván), ám ő dolgozik hétköznap. S amikor a fészekrakási lázban égő, otthonmaradó kismama unatkozni kezd… akkor

Elolvasom »

Még egy teásdoboz – bútorfestő tippek 5. antikolás visszacsiszolással

Ez most tényleg semmi extra, csak rágyúrok a dobozokra a workshopok miatt. Ugyan bármilyen bútoron alkalmazott technika átvihető a dobozokra… tudom, hogy akinek kevésbé bejáratott a szeme a bútorfestésben, nehezen tudja elképzelni, hogy ami szekrényajtón, komódon működik, azt hogy tegyük dobozra… és persze fordítva. De ez csak egy kis rutin kérdése. Ezért most dobozokat festek, hogy

Elolvasom »

Bútorfestő gyakorlat kezdőknek – szín, technika, bátorság

A dobozban az a jó, hogy bátran lehet vele kísérletezni. Aki próbált már bútort festeni (vagy akármilyen bútort vásárolni:), tudja, hogy mennyit lehet bizonytalankodni, vajon illik-e, megunom-e, színben konzervatív legyen vagy kicsit vagányabb, vintage fehér vagy vigyünk-e bele színeket, kell-e díszítés, nem lesz-e túl csicsás ha minta van rajta, milyen színek-formák illenek egymáshoz, mi a

Elolvasom »

Kreatív énidő – kisbútorfestő, lazlós workshop anyukáknak

Csak magadra figyelő, kreatív, lazító,  gyerekmentes vasárnap, hogy szabadon alkothass. Vegyél ki egy szabadnapot végre!!! Megfestünk együtt egy dobozt, sámlit vagy tálcát, s eközben megtanulhatsz olyan technikákat, melyek segítségével bátran mersz majd nekiállni – otthon akár gyerekek mellett is, ahogy én tettem annó – a bútorfestésnek! Utána EMK-Életkerekítő játék (fókuszban témaként: az énidő, lehetőségeink) Mindezt csak

Elolvasom »

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás