Kategória: lakberendezés

Szivárványcsiga – manóházban, szélcsengőn

Tavasszal érdemes a Duna-partra, erdőbe csigaház gyűjtő túrára indulni. Ilyenkor ugyanis rengeteg üres csigaházat lehet találni, hatalmasakat, épeket, szépeket. Először persze szükséges egy alapos tisztítás, hiszen a sár, stb elég mélyen képes beleülni a ház járatába. Először is felforraltam, majd tisztítószeres vízben kiáztattam, ami nagyon jó ötlet volt, mert a csigazáhak szépen kifehéredtek!

Elolvasom »

Menütervező – Egyszerűbb felnőttkor

    Két évvel ezelőtt igen nagy hatással volt rám az Egyszerűbb gyermekkor című könyv. Lelkesen próbálgattam a benne olvasott javaslatokat, amik csoda módjára működtek. Ilyen volt a menütervező tábla. Akkor papíron. Az idő vasfoga megrágta… én pedig elkészítettem úgy, ahogy mostanra kiforrt bennem. Természetesen fára, praktikusan, egyszerűen. 

Elolvasom »

Tündérkert és manólak.

A lányom egy tündérvilágban él, pillangók, puha nyuszik, őzikék, manók, tündérek. Odvas fákban laknak, elhagyott fészkekben, bokrok alján, föld alatti üregekben. Ilyenekről szólnak a meséink – keveset találok készen hasonlót – részben én találom ki őket, részben ő maga. (Puck a törpe c. könyv egy csoda:)

Elolvasom »

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás