Húsvét megélése – művészetterápiás gyakorlatokkal

A húsvét nem egyetlen pillanat – hanem egy belső út. Évről évre elgondolkozom, hogy hány nagyon fontos fordulópont van egy évben, ami évszakhoz, ünnephez kötődik. Ami változást hoz mindannyiunknak, de ha összehangolódunk ezekkel a folyamatokkal, akkor sokkal erősebben és tudatosabban tudjuk megélni.

A húsvét (is) nagyon szép analógiákat tud mutatni a lelki megéléseinkkel, amikkel a muveszetterapiaban is dolgozunk. Minden évben más réteg érint meg, most írom az ideit, hátha más is ezzel rezonal. (Nyilván nem három nap alatt kell ezen végigmenni, ez egy folyamat)

Nagypéntek a veszteség napja. A halálé, az elmúlásé, a gyászé, azé a pillanaté, amikor el kell engednünk valamit, amit már nem vihetünk tovább. Egy régi szerepet, egy múltba kapaszkodó emléket, egy önmagunkról alkotott képet.
Ez sokszor áldozattal, fájdalommal jár, de ez a változás előfeltétele, hiszen nem lehet újjászületni anélkül, hogy előtte valami bennünk meg ne halna.
Ez az időszak nagy tanításokat hordoz, ha képesek vagyunk elhinni, hogy a veszteség egy lehetőség. Természetesen ez a fájdalomban nagyon nehéz tud lenni… mégis érdemes rá odafigyelni, a múlt hasonló tapasztalatait gyűjtögetni. Megvizsgálni egy-egy korábbi veszteséget olyan szemmel, hogy kik voltunk előtte és kivé váltunk utána. Hol szolgált bennünket a veszteség és mivé váltunk általa? Ez jó alapot adhat ahhoz, hogy elhiggyük, semmi nem véletlen, minden próbatétel egyben egy fejlődési lehetőség is. Ha kialakul ebben egy gyakorlat, hogy a veszteségekre ilyen szemmel tekintsünk, az egy idő után a nehéz helyzeteket is könnyíteni tudja, hiszen egészen más úgy benne ülni valamiben, hogy nem látom a végét és azt érzem, ez örökre így marad és más, ha ott a hit, hogy ennek vége lesz és újjászületve indulhatunk tovább.
A természet körforgása (születés-virágzás-kiteljesedés-veszteség-halál-gyász-üresség-olvadás-újjászületés körforgása) és annak belső tanításai, az ünnepek lelki megélése évről évre, mind segítenek bennünket az életünk soráb egyre gyakoribb veszteségek és nehéz helyzetek feldolgozására. 
A művészetterápia évkör kapcsolatos foglalkozásain kiemelten foglalkozunk ezekkel a témákkal, megélésekkel, a tapasztalat alapján a természethez, ünnepekhez kapcsolódás, a lelki megélések tudatosítása mind hatalmas segjtség akár a hétköznapokban, akár a kiemelt helyzetekben. Nem vagyunk egyedül, részei vagyunk az élet körforgásának, a természetnek és a működésünk újra összhangba hozható ezzel a csodálatosan felépülő rendszerrel.

Nagyszombat a csend napja. Az „in-between” idő. Nem vagyunk már ott, ahol voltunk – de még nem tudjuk, hova tartunk. Üresség. Kérdések. Várakozás. Hit. Ez az a tér, ahol kívül látszólag semmi nem történik – belül viszont sokminden készülődik.
Érdemes ezt az “ürességet” is megélni. Sőt, nagyon fontos, hiszen – közhely, de ha így van… – annyira fel vagyunk gyorsulva, hogy a semmitől már teljesen elszoktunk. Ijesztő is lehet, hiszen amikor prög, történik minden, akkor nincsidő a befelé figyelésre, ami egy remek lehetőség a lényeg kikerülésére. A csend lehet ijesztő, nyomasztó, szomorú, fájdalmas, szorongó. De ha meghalljuk – mert engedjük a többi zajt elhalkulni – akkor olyasmit hallhatunk meg a csendben, amit máskor nem. A csend, meditáció, ima, séta a természetben (ide hoznám, hogy erre a napra ideális egy digitális detox napot/órát tartani), mind a belső figyelem felé segítenek.
Jó művészetterápiás gyakorlat ilyenkor a teljes csendben – lehet a természetben is – leülni egy ürs lap elé és egy meditáció vagy ima, egy lecsedesült állapot után szabadon alkotni bármit. Ez lehet komolyabb bűvészet alkotás, ha valaki olyan, de lehet egy egyszerű ceruzás vonalrajz, firka is, engedni, hogy a kezed vezessen.

Húsvét vasárnap a feltámadás napja, a fordulópont. Nem mindig látványos, lehet, hogy csak egy gondolat vagy egy felismerés… De történnek ilyenkor igazán nagy dolgok is, igazi újjászületés élmények, amik után visszanézve a sok szenvedés is érdemes volt, hiszen már mindent másképp látunk❤️🙏
A feltámadás nem a halál ellentéte – hanem az élet új minősége, ami épp abból születik, amit végig mertünk BÁTORSÁGGAL élni.

Ez a nap ünnep – de nem a külső szokások miatt. Észrevehetjük: már nem ugyanazok vagyunk , akik néhány nappal ezelőtt voltunk.
Figyeld magad, a környezeted, változott-e valami….

A húsvét hétfőnek külön posztot fogok szentelni, mert annyi rétege van:)

Ha szeretnél a művészetterápia segjtségével kapcsolódni a természet körforgásához, az ünnepek egy mélyebb megértéséhez, megéléséhez, akkor szeretettel várunk a szeptember/októberben és a februárban induló öt alkalmas csoportokba.
Ennek részleteit aktuálisan a Workshopok alatt találod.

A művészetterápiás foglalkozásokon való részvétel nem igényel rajztudást vagy egyéb képzettséget, sokszor még előny is a “nemtudás”, annal inkább önmagadként és nem a tanult sémák szerint tudsz megérkezni egy-egy gyakorlatba. 

Nézz körül az aktuális programok között a részletekre kattintva.

Oszd meg másokkal is!

Facebook
Pinterest
Email

Szeretnél velem bútort festeni? Jelentkezz online tanfolyamaimra vagy találkozzunk valamelyik workshopon!

Online tanfolyamok

Workshopok

Nézz körül a blogon, böngéssz további  bútorfestő tippek, DIY megoldások között! Sok-sok év tapasztalatát osztom meg, rengeteg képpel és lépésről-lépésre tanáccsal. Ha kérdésed van, keress bátran!

További bejegyzések

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás