
A tavaly nyári csoport után felnőtt őszi-téli művészetterápiás csoportot indítunk Gödön 2022. októberi kezdéssel. A módszerről és a témáról lejjebb olvashatsz.
Annyi mindent tudnék mesélni erről a csodás módszerről, hogy hirtelen azt sem tudom, hol kezdjem. Mit fogunk csinálni, mi is a művészetterápia valójában, miben / kinek segít, kell-e hozzá rajzolni, mik lesznek a témák, mikor, hol, stb. Nézzük hát:)

Mi lesz a téma?
A lehető legegyszerűbb témával indítjuk a foglalkozásokat, amit már az oviban és alsó tagozatban is csináltunk: a természetre hangolódunk. Alaposan megfigyeljük a változásokat a környezetünkön, kicsit elmélyedünk ebben, majd az alkotáson keresztül megprbáljuk észrevenni magunkban, magunkon, hogy van-e hasonlóság a természet és a belső világunk, megéléseink, hangulataink között. Nem árulok zsákbamacskát, lesz összefüggés, s ezeket meg is tudjuk beszélni.
Soha nem lesz konkrét témája egy-egy alkotásnak, ahol valamit le kell rajzolni, minden alkalommal az évszakra, annak a hangulatára rezonálva “jön létre” az alkotás – mindenkinél más és más. De hogy ennél konkrétabb legyek, írom, mégis mire számíthatsz:
Szeptember: fontos időszaka ez az évnek, amolyan “újév”, új időszámítás. Elbúcsúzunk a nyártól, a fesztiváloktól, melegtől, napsütéstől, színektől, nyári illatoktól. Szépen lassan belemegyünk az őszbe, ami egy amolyan átmeneti időszak, hiszen még színes, forgatagos (szüreti mulatságok), bőséges, de már tudjuk, hogy indulunk a tél felé. Mindenkire más hatással van ez a váltás, ki szeret magában elmélyedni, befelé fordulni, más ez megijeszt. Van, aki örömmel pihen meg a nyár után, más még sokáig visszasírja….
Te hogy éled meg? Mit jelent számodra elbúcsúzni a nyártól?
Ez az időszak emlékeztethet a 40-50 éves ember életszakaszára, így az is továbbgondolandó kérdés lehet, hogy van-e hasonlóság, ahogy az öregedés, elmúlás felé indulunk, azzal, ahogy belépünk a nyárból az őszbe.
Októberben a fentihez hasonló módon a mérlegelés lesz a téma, mit vetettünk, mit arattunk. Október még a bő termések, a szüret ideje. Mit teszünk el télire, ami fontos, értékes és mi az, ami haszontalan és érdemes inkább elengedni?
November a búcsúzás, elmúlás időszaka. Végleg elbúcsúzunk a nyártól, a kinti világ sötét és csupasz. Te szereted a novembert? Hogy vagy ilyenkor? Művészetterápiás eszközökkel szavak nélkül tudsz majd ezekre a kérdésekre válaszolni, összefüggésekre rábukkanni.
December a karácsony, a szellemi-lelki újjászületés ideje. Talán most a legfontosabb a valódi befelé figyelés, elcsendesülés, várakozás. A művészetterápia sok más mellett segít az itt és mostban jelen lenni, s ez a karácsony előtti őrületben életmentő is lehet.
Januárban még sötétek a nappalok, de elindulunk az egyre hosszabb világos időszakok felé. Mindenhol hó és jég, de ezalatt ott lapulnak, várakoznak, pihennek és erősödnek a tavasszal kikelő magok. Itt megállunk majd egy picit, visszatekintünk az elmúlt hónapokra, a természet változásaira, a magunk változásaira.

Talán ebből az igazán rövid leírásból is észreveszed, mennyi hasonlóság van a természet változása és a bennünk zajló folyamatok között. A művészetterápia csodálatos, észrevétlen, szelíd módon mutatja meg a párhuzamokat – a saját párhuzamainkat! – és mindeközben segít bennünket, hogy mindennapjaink részévé váljon a természetre, bennünket körülvevő környezetre és mindeközben az egymásra való érzékeny odafigyelés.
Hogy zajlik egy alkalom?
A módszer számomra fantasztikus ereje abban (is) rejlik, hogy egyetlen alkalom után akár vadidegen emberek tudtak értékes visszajelzéseket adni saját benyomásikon keresztül rólam és én is róluk. Ez sokszor elgondolkodtató, kijózanító vagy éppen megerősítő hatású.
Egy alkotás úgy készül el, hogy egy rövid vezetett relaxáció utána a csoportvezető felolvas egy verset, idézetet. Meghallgatunk egy zenét és elkezdünk alkotni. Bármit, bárhogyan lehet ilyenkor. Ahogy jön. Nem KELL a versről. Nem kell szépen. Nem kell alakot. Nem kell semmi. És ez a csoda, hogy valami történni fog:) Lehet, hogy te csak egy tulipánt rajzolsz, ahogy áll ott egymagában, mit lehet erről gondolni, ugye?
A foglalkozás záró szakaszában az alkotásokat kifüggesztjük és a csoport többi tagja elmondja, milyen érzések, gondolatok jutnak eszébe a képedről. Nem rólad! És akkor ilyenek hangzanak el:
– ott áll a semmi közepén egyszál magában
– furcsa, hogy nincs gyökere, csak egy szárral kezdődik
– mintha lebegne
– nem veszi körül semmi
– nagyon szép vörös, odavonzza a tekintetet
– egyedül van
– szívesen hazavinném /nem vinném haza
Ezt egy szál virágról. És akkor csak hallgatok és azt érzem, ez én vagyok. Hát így működik ez. Aztán persze nem minden, mert az is nyakig benne van ám, aki mondja, de ez már egy másik sztori. A lényeg, hogy nem kell jól rajzolni, nem kell semmit jól csinálni. A módszer akkor is szuperül működik, ha a pálcikaembernél megáll a tudományod. Mert valami történni fog. Ígérem.
Annyit mutatsz meg magadból, amennyi jól esik – akár az alkotásaidon, akár szavakon keresztül.
Szükséges hozzá rajztudás, előképzettség?
Határozottan nem szükséges semmilyen rajztudás! A foglalkozások eredménye nem a munkák művészi értékében rejlik, hidd el! Nem cél a szép, alapos alkotások készítése, amikor pedig mégis úgy alakul, akkor annak is örülünk.
Ami viszont nagyon fontos, hogy a programon csak 18 évet betöltött felnőttek vehetnek részt.
Mikor, hol lesznek a foglalkozások?

A foglalkozásokat havonta egy alkalommal, szombatonként tartjuk 9.30-14.30 között.
Időpontok:
2022.
október 15. Csatlakozási lehetőség
november 12.
december 10.
január 7 . Záró foglalkozás
A foglalkozások helyszíne: Alsógöd, BOHOdesign műhely
A Foglalkotásoka a Katarzisz Komplex Művészetterápia módszere szerint tartjuk.
Zárt, bizalmas csoport
A csoport indulása 2022 okróber 15. Ehhez később már nem tudsz csatlakozni!
Miért van szükség zárt csoportra? Fontosnak tartjuk, hogy kialakulhasson egy bizalmi légkör, ahol bátran megoszthatod az érzéseidet, mesélhetsz emlékeidről. Ehhez nagyon fontos, hogy ne kelljen minden alkalommal új emberek előtt megnyílni, hogy hónapról hónapra ismerősként találkozhassunk.
Jöhetsz-e barátnőddel, rokonoddal, anyukáddal, ismerősöddel?
A válasz most nagyon határozottan NEM. Igyekszünk elkerülni a véletlen ismeretségeket is, hiszen egészen másképp nyílunk meg egy biztonságos körben “ismerős idegenek” előtt, mint a szomszédasszony, az anyukánk vagy a barátnőnk előtt.
Mennyibe kerül?
Egy alkalom öt órás (5×60 perc), ennek ára 19.000 Ft.
Ez az összeg tartalmaz minden szükséges eszközt, kávét, teát, innivalót.
Miben segíthet a művészetterápia téged?
Az, hogy kire milyen hatással van egy művészetterápiás folyamat, az elég egyéni, de általánosságban elmondható azért néhány dolog, amiben segítséget nyújthat:
– segít az itt és mostra figyelni, a jelenben lenni az által, hogy időről időre a figyelmed a környezet változásin van,
– segít megfigyelni saját belső változásaidat a környezet változásainak figyelése által,
– segíthet megfogalmazni, tudatosítani eddig meg nem foglamazott érzéseidet,
– segíthet, hogy empatikusabb legyél az által, ahogy betekintesz mások érzéseibe,
– csoportban, közösségben, biztonságos közegben lehetsz, ami sokat segíthet főleg a téli, bezártabb időszakban.
Kik vezetik a foglalkozásokat?

Iványi Zsófi vagyok, művészettörténész, tanár, díszítőszobrász, ökogazdasági szakértő, EMK játékvezető, bútorfestő, három gyermek édesanyja. Felnőtt bútorfestő workshopokat tartok 2016 óta, ahol a festésen keresztül sok önismereti kérdéssel találkozunk és szépen ki/meg is festjük sokszor azokat. Így kezdett el érdekelni a művészetterápia, szerettem volna megérteni az alkotás közben bennünk zajló folyamatokat. Nap, mint nap tapasztalom, hogy a művészeti tevékenység micsoda részeinket tud megmozdítani.
A Katarzisz Komplex Művészetterápiát másoddiplomás képzésen sajátítottam el és egy újabb továbbképzésen most is részt veszek.
Neked ajánjuk a művészetterápiás foglalkozásokat, ha
Minimum fél éven keresztül, havi rendszerességgel találkozunk és osztjuk meg az érzéseinket egymással.
A rohanó, szorongó életforma legjobb gyógymódja, a lelassulás és az itt és mostra figyelés. Nem csak a foglalkozásokon lesz erre lehetőséged, hanem házi feladatokon keresztül bármikor “gyakorlhatsz”. Ajándékozd meg magad havonta egy ilyen nappal!
A művészetterápiában semmi nem kötelező. Annyit rajzolsz, festesz, mondasz, kérdezel, osztasz meg másokkal, amennyi neked komfortos. Nem baj, ha nem osztasz meg valamit, benned akkor is megszülethet valami felismerése.
Öt óra távol a családtól és mindentől, ahol kizárhatod a külvilágot és csak hagyod, hogy a kezed vezessen (igen, akkor is, ha nem tudsz rajzolni:)
Nincs más dolgunk, mint odafigyelni…. csakhogy ez sokszor nem is olyan könnyű! A versek, zenék és az alkotás segítségével ez biztosan sikerülni fog.
A művészetterápiás foglalkozás legnagyobb csodája ez számomra, hogy képes olyan körülményeket biztosítani, amiben megszűnünk gondolkozni, ahol átadhatjuk magunkat az érzéseknek és tényleg szabadon alkothatunk bármit. Legyen az egy művészi festmény, egy fotómontázs, egy krétafirka, a kezünkkel elmaszatolt festék vagy akár egy meggyurmázott agyagdarab. Elvávárok nélkül lehet itt bármit csinálni, mert nincs jó és rossz eredmény. Az eredmény az érzés, az élmény, amit akotás közben éreztél. (Bárcsak az iskolákban is így lenne….)
Figyelem!
Ez nem pszichoterápiás csoport, kizárólag önismereti, rekreációs célú.
Hogyan tudsz jelentkezni?
A csoportban maximum 8 fő vehet részt.
A csoport zárt, ami azt jelenti, hogy az első, maximum második alkalmat követően már nem lehet csatlakozni.
Most csak az első foglalkozásra kell jelentkezned, hogy folytatod-e tovább, ráérsz az első alkalom után eldönteni.
A jelentkezésed az első foglalkozás részvételi díjának befizetésével válik érvényessé.
Ha kérdésed van a zsofi@bohodesign.hu címen vagy akár cseten is elérsz.
Remélem, hamarosan találkozunk:)