Imádom a gyerekeim, de kell egy kis szünet nélkülük. Bűntudat, ítélkezés, vélemények. Belső ellentmondás. Hogy lehet egyszerre két, egymásnak ellentmondó érzésünk? És hol a megoldás?
Anyák napjára nem egy cukormázas sztorit hozok, hanem azt, ami szintén az anyasággal jár. Nem illik erről beszélni, pláne nem ma.
10 éve ültem az ágy szélén és sírva azt mondtam, hogy nem bírom tovább. Egy hét- és egy négyévessel toltam a napokat, a hosszú szüneteket, betegségeket… totál egyedül.
Fuldokoltam. Az anyák napja számomra nem ünnep volt, hanem egy végtelenített futószalag ugyanolyan napja. Miben más ez, mint a többi? És ha más, akkor az mit változtat azon, hogy a többi 364 megint ugyanolyan szar lesz?
És meg is érkeztünk oda, ahol most fel lehet kiáltani. Hogy lehet ilyet mondani, gondolni, hogy az anyaság szar?
Hát úgy, hogy totálisan létező, valid, NORMÁLIS dolog egyszerre két dolgot érezni.
- nagyon szeretném ezt a filmet megnézni, de hulla fáradt vagyok
- elmennék bulizni a barátaimmal, de közben itthon bekuckózni is jó lenne egy könyvvel
- imádom a nyarat, de amikor leolvad a bőröm, jól esne egy kis hideg
Szeretem a gyerekeimet, mindennél jobban. És az anyaság közben nehéz, formabedobózástól kisült az agyam, aludni is akarok, a barátaimmal is lenni, pihenni is, olvasni is. Nem cserélném le, de ezek hiányozhatnak. És normális, hogy egyszerre érzek két dolgot.
A fenti példák nem azt jelentik, hogy egyiket vagy másikat nem szeretném, hanem azt, hogy néha van olyan, hogy csak egyet lehet “választani”. És akkor a másik hiányzik.
Egyszer hallottam azt a mondatot, hogy: „Te akartál anya lenni, akkor miért panaszkodsz?” Beégett.
Ha szomjas vagyok és vizet szeretnék… és valaki lenyom egy medence aljára, akkor az válasz, hogy te kértél vizet… igyál… ?
Mintha ez lenne, nem?
Vágyunk az anyaságra, aztán fulladunk benne. De ezt nem lehet kimondani, mert erősnek kell lenni, bírni kell.
Ez a kettősség, ami az anyákat bűntudatba, őrületbe kergeti: hogy érezzük az összes nehézséget, de nem szabad kimondani. Mert hát ez az anyaság.
Mintha a nehézség kimondása a jót lenullázná, nem?
- ne legyél szomorú szülés után
- ne érezd magad rosszul, örülj, hogy egészséges a gyereked
- ne rinyálj, hogy nem alszol éjjel, aludj nappal
- ne akarj felnőtt életet, mert te akartad ezt
- ne legyen hobbid, ne sportolj, ne legyen külön programod
(Itt zárójelben, mert nem akarok elkanyarodni, de nagyon fontos: a szülés egy normatív krízissel jár. Korábban egy felnőtt nő voltál, ez volt az identitásod. Egészen rövid idő alatt egyszercsak anya leszel. Már ez az identitásod. Ezt nem lehet csak úgy megugrani, ez nehéz, ez egy nehéz változás. Attól még, hogy imádjuk a gyerekünket, ez a változás zajlik, veszteség ért – elvesztettük a korábbi énünet, amit SOHA többé nem kapunk vissza, ez milyen durva mar? – és még nem alakult ki az új. Na ez egy tipikus példája annak, hogy hogy lehet egyszerre öröm és bánat valami.)
Mit tanít nekünk a természet ritmusa? Először is: ritmust.
Kilégzés. Belégzés.
Nappal. Éjszaka.
Hideg. Meleg.
Kinyílás. Bezáródás.
Nem vagy-vagy.
Ha most belélegzel, nem tudod azt mondani, hogy akkor innentől csak bent tartod. És ha aludni akartál, akkor mostantól csak éjszaka lesz.
Nem így működik.
A természet változásai hatalmas tanításokat hoznak nekünk, ha észrevesszük őket és összhangba kerülünk velük. (Erről még írok, mert ez tényleg segít, csak annak az elfogadása, hogy lehetek így is, úgy is, vagy akár a kettőben egyszerre).
Naponta tapasztalom, hogy a bűntudat mardos bennünket anyaként, amikor a két egyforma érzésből — szeretem a gyerekem és vele akarok lenni, ÉS szeretem a felnőtt életemet és magammal akarok foglalkozni — választani kell.
Nem amiatt van a bűntudat, hogy melyiket választjuk. Hanem attól, hogy nem CSAK azt érzem, hogy imádom a gyerekem. Ezt kepjuk egyébként fentről és lentről és oldalról is (mert nem csak az idősebbek, a tapintatlanabb férfiak mondanak bántásokat, hanem anyák is anyáknak…).
Hogyan segít a természet-kapcsolat, a ritmus, az összhang?
Ne felejtsük el, hogy természeti lények vagyunk. A természet részei. Akármennyire is távolodtunk el a természettől, az hat ránk és ez nagy szerencse:)
Nem szerencsés ez a hatás, ha mindig maximális teljesítményt akarunk nyújtani. Mert akkor felborulunk. Mintha azt akarnánk, hogy csak nappal vagy nyár legyen. Megszoktuk, hogy ezt megtehetjük lámpakapcsolással, fűtéssel…. de bent magunkban ez nem ilyen egyszerű. A kinti ritmusvesztés benti ritmusvesztéssel is jár.
Érdemes nyitott szemmel (vagy éppen bemunyt szemmel:) figyelni a természet változásait. Mi történik körülöttünk: milyen évszak van? Születnek dolgok vagy búcsúznak? Sötétedik vagy vílágosodik? Nyílik vagy csukódik?
És ehhez képest vajon hogy vagyok én? Szerencsés, ha találok hasonlóságot, mert az azt jelenti, hogy a természet ritmusával mozdulok.
És rögtön legitim is lesz, hogy nem vagyok folyamatosan egyformán (csúcsszuperül:).
Érdemes megfigyelni, a természetnek mire van szüksége:
– pihenésre, nyugalomra, belső érésre, bezárkósázra, mozdulatlanságra, színtelenságre, csöndre.
– aktivitásra, izgalomra, megmutatkozásra, mozdulásra, káprázats színekre, madárcsicsergésre…
A szívünk ritmusa: dobban, pihen. Minden mozdul, ami él. Ellentétek közt fent-lent, kint-bent mozdulunk.
Ezt megérteni, tudatosítani nagyon fontos. Egy olyan világban, ahol mindig jól kéne lenni. Ahol mindig élevzni kell a dolgunkat, maximalizálni a teljesítményünket stb.
Mi segít?
A teljesség igény nélkül írok néhány természet ritmusával összekapcsoló szemléletet.
Kertészkedés.
Akkor lehet elkezdeni, amikor ideje van. Úgy nő, ahogy gondozom/amilyen az időjárás. Akkor terem, amikor ideje van. Végigélhetünk egy paradicsommal a magvetéstől februártól az októberi termész szüret, betakatírás, esetleg aszalád, eltevésig és a magok fogásáig egy teljes folyamatot. Mindent a maga idejében, ritmusában. Ez nagyon szépen támogatja a saját ritmus folyamatosat, egy viszonyítási pont az aktiális önismereti kérdésekhez is akár.
Kirándulás
Ez egy aktív kapcsolódás a természettel, az avar illatától a hőmérsékletek, látványok, testi érzetek, a folyton változó növényzet, a hangok, a puha moha, a csend, a várostól eltávolodás, a végtelen természeti erőkkel való kapcsolódás, vadállatok figyelése…. mind segítenek rácsodálkozni, hogy mekkora összetett rendszer elemei vagyunk. És az, hogy nem vagyunk egyedül, egy rendszer rész vagyunk, azt jelenti, hogy működik!
Jóga, sport
Én csak a jógáról tudok nyilatkozni, heti 2-3 alalom, rendszeresen (!) azaz számolok vele, hogy ott, akkor az az én terem és a testemé, és kapcsolódunk. Akkor is, ha egy gyerek bújócskázik alattam a lefelé néző kutya pózban.
Főzés-kovászolás
Számomra a valami elésztése, a “semmiből” valami, a teretek a kezem által érzés meghozza azt, hogy van lehetőségem, némi irányításom, de leginkább teremtő erőm. A főzés-sütés számomra egy elkímiai folyamat. Ha az alapanyagok közel állnak hozzám – például a barátnőm méze, az ovis szülőtárs kovásza, egy olaszországból hozott fűszer, egy öröölt recept! – akkor még erősebb az alotóhatás. A készülődés folyamata is “szent”, a legjobb, amikor abból főzök, ami van. Ezt lehetne kényszerszület vagy szegényes megoldásnak megélni, de drága Kati néni mesélte, hogy 5 répából kellett ebédet főznie a családnak és megfőzte. ez a teremtés, amire ha épesek vagyunk, az igazi erő. Tudom, hogy abban az öt répban mi erő volt még ahhoz, hogy abból ebéd legyen egy nehéz időben. Én a legfinomabb ételeket úgy főzöm, hogy ami van. Ez lehet, hogy szezonális, lehet, hogy ennyi van a hűtőben, helyzet és romantikus megfogalmazás kérdése:)
De ha alkotási folyamattá válik, akkor belekerül valami plusz. Egy láthatatlan hozzávaló és ez szerintem az AHOGY.
Hobbi – alotás, barákácsolás, horgászás akármi
Bármi, amiben önfeledten el tudunk merülni, kiemel a hétöznapi mókuskerékből. Fejben máshová kerülünk. A ritmusnak ez is fontos része: kötelesség – szórakozás. Legyen mindkettő.
Művészetterápia
Ez nem hétköznapi módja a ritmus, természetkapcsolat megtalálásának. Művészetterapeutaként azonban behozom ide, hiszen én pl részben a rentieket végigjárva-élve bukkantam rá a művészetterápiára és éppen azt élem meg benne csodaként, ahogy a fentieket szinte egyesíti, de még annál is több mélyebb rétege van.
– természetkapcsolat: minden hónapban az adott időszak lelki üzeneteit figyeljük és keressük a kapcsolódást
– alkotás: teljesítmény nélküli, “öncélú” alkotás, amit a kéz vezet
– egyedül magunkban alkotunk, majd másokkal mélyen kapcsolódunk: nagyon szuoktuk szeretni ezt a kettősséget
– az alkotás, létrehozás egy teremtés, egy erő
– a bentek és a kintek váltakozása: a legbelső érzéseink szavak nélkül kerülnek ki
– bizonytalanságból biztonságba és így tovább ritmusa megerősít, hogy van ilyen is és olyan is, de ez folyton változik, nem marad úgy.
– a természet születése, kinyílása, termőre fordulása, hanyatlása, téli álma és újjászületése a saját (lelki) életünk analógiája, ennnek felismerése segít veszteségek elfogadásában, élethelyzetekkel való megbékélésben, normatív kríziseben a poszttraumás fejlődés itrányába indulásban.
TIPP: ha kisgyerekkel azt gondolod, hogy (akár egyedül) nem tudsz elindulni kirándulni, nincs esélyed hobbira, nem tudsz soportolni, vagy alkotni, javaslom, lépj be bátrító csoportokba, keress motiváló közösséget. Ne olyan anyákat, akik bezzeg jobbak nálad, hanem akik vállalják, hogy nehéz, és milyen eszözeik vannak könnytésre. Ez lehet egy fajta babakocsi, egy praktius esőruha, de lehet humor vagy emberi segítség-tipp is.
Konkrét segítség:
Otthon Segítünk Alapítvány: nézz utána, írj nekik, hogy van-e a településeden önkéntes segítő.
Outdoor Anyu csoport: ahol anyukák bátran megoszthatják túrázós, kirándulós élményeiket, feltehetik kérdéseiket és akár túratársakat is találhatnak 😊 👩👧👩👦⛰…
Művészetterápiás lehetőségekkel engem is kereshetsz: akár egyéni kérdésekkel normatív krizisben, akár csoportprogramokkal a természetkapcsolattal, ritmussal, egyensúllyal, hamarosan online évkör programmal is várlak.
Napfogyatkozás Egyesület: a gyász témája nem csak valaki halálakor érinthet meg bennünket, költözés, élethelyzet változás, tárgyi veszteség is veszteségélmény. Fent a jó dolgok mellett nehéz megélése témát bontottam ki, de fordítva is bűntudattal járhat, ha a nehézben jól “merjük” érezni magunkat. Ehhez hoztam cikket.