Szóval a Mártonok:)
Kisfiam (Marcika) születése előtt nem voltak különösebb libás hagyományaink, de mivel ő is Márton… így gondoltuk, miért is ne libulnánk be évente egyszer.
Érdekes, hogy alig beszél valamit, ám az utcánkban levő libáknak messziről ordít, hogy gá-gá, illetve ő is rajong a déditől kapott porcelánlibáért, ami annak idején a lányomnak is nagy kedvence volt.
Az oviban a Szent Márton ünnep gyönyörű szokott lenni, körjátékot játszanak a sötétben, majd meggyújtjuk a lámpásokat, amiket ők készítettek és végigvonulunk vele a sötét erdőn. Megszerettem ezt az ünnepet.
És persze a “Szent Márton hó és szél nyomán” kezdetű dalt is, amit ilyentájt naponta 10-15 alkalommal elénekelünk.
Amellett, hogy a névnapi vacsora ilyenkor liba, tegnap került mellé sült alma, sütőtökös krumplipüré és elképesztően fantasztikus lilahagyma lekvár is. Ezt a receptet majd külön posztolom, annnnnnnnyira jó.
És persze kidekoráltuk a lakást is mindenféle libás dologgal, a kedvencem ez a tenyérből készíthető liba. Az a tervem, hogy feldátumozom és elteszem… hogy évről évre legyen egy ilyen emlékünk, melyik gyerekünknek mennyit nő a libája egy-egy év alatt.
Sőt, most hogy ezt írom, még az is eszembe jutott, hogy filcből is megcsináljuk ugyanezeket, mégiscsak mutatósabb lenne.
Azt azért még elmondom, hogy a tenyereket én rajzoltam körbe, a lábat és a csőrt én vágtam ki, de a kéz kivágása, a ragasztás és a dekoráció mind a kislányom alkotása, szerintem állati jól sikerültek.
A képek telefonnal készültek, ennyire futotta, elnézést:)
Forrás egy korábbi blogom: http://biomama-blog.blogspot.hu/
