Régi bútor festése csiszolás nélkül LATEX festékkel – Bútorfestő tippek 3.

A krétafesték után jöjjön egy másik megoldás, amikor simán latexszel festek. Ennek nem lesz olyan rusztikus a felülete, ez egy simább, finomabb réteget képez. Amiket én láttam, inkább sima felületű bútorokat festenek így, lamináltat, bútorlapos szekrényeket stb. én most kipróbálok egy ütött-kopott felületű bútort ezzel.

Egy viharvert fa szennyestartót festek át vele, nincs kedvem lecsiszolni, foltozgatni, s mivel úgyis antikolni fogom, mindegy most a textúrája.

1. ZSÍRTALANÍTÁS

Ez a bútor nem tudom, milyen utat járt be, de nem lennék a helyében. Kb annyi vastag sárga undorító zsír-féleség volt az egyik oldalán, mint egy balatoni büfé fritőzének a tetején. Nem hideg zsíroldót használtam, mert az valahogy az agyamig felszáll és komolyan félek a hatásától. CIF zsíroldót vettem (nem öko és nem is reklámnak szánom), ennek nincs olyan durva szaga, igaz a hatása is gyengécskébb, de azért levitte azt a borzalmas koszt róla. Még némi festéket is, szóval működött. Ecetes vízzel töröltem át utána.

2. JAVÍTÁS

A leszakadt belső részeket visszaszögeltem, a nagyon zavaró lyukak fatapasszal kijavíthatók. Fatapaszolás után csiszolni kell.

3. ALAPOZÁS - HARZO

Ha nem sima, csiszolt fát szeretnék festeni, akkor alapozni is kell.

Ehhez az úgynevezett hídképző alapozót kell keresni (figyelem, nem a csempéhez valót). Harzo és Autentico Primer amire most kitérek (van blogbejegyzés csak a hídképzőkről)
A Harzo ár-értékben szuper, de webshopban nem találtam, így a beszerezhetősége nehézkes, a festékboltok nem tartják (néhányról tudok Budapesten). Az Autentico Primer kimondottan a bútorfesték alapozására lett kifejlesztve, egyben blokkoló alapozó is (ami a Harzo nem, így azon a tanninok pl átütnek). Ennél a ládánál a Harzot próbáltam, nem tartottam az átvérzéstől.

Szóval ez egy úgynevezett hídképző réteg, amit lehet kenni bármilyen felületre – fémre, fára, üvegre, laminált bútorra stb – és utána már bátran festhető, nem fog megcsúszni a festékréteg, szépen fed, tapad.

Tehát az egész padocskát lekentem szivacshengerrel egy réteg Harzo alapozóval. Kívül, belül és alul. Hogy tudjatok viszonyítani, ehhez a padhoz kb 2 dl hídképzőt használtam el, szerintem ez igencsak megéri a csiszolgatás megúszása! És a fenetudja milyen óloms port sem szívtam.
Ebből elég egy réteg, mert nem a fedés, hanem a tapadás a lényeg.

4. FESTÉS - LATEX

Pár óra száradás után ugyanígy szivaccsal is kis ecsettel átkenem 1-2 rétegben beltéri matt latex festékkel, ahol szeretném, ott színre is. Héra prémium festéket használtam. Egy rétegre nem egész két deci kellett! Ha antikolni fogom utána, akkor szerintem egy rétegben is elég felvinni, ha alapoztunk is, mert úgysem a tökéletes fedés a lényeg!
Figyelem: csak jó minőségű latex festéket használjatok: Héra, Dulux. Minden mással több a munka. És ha több a réteg, akkor nem is spóroltál. Kipróbáltam, tényleg nem jók.

SZÍNEZÉS

Ha az egész bútort szeretném színesre, akkor vagy színezőpasztát használok, pl a Pigment Mix (Inchem) nevűt vagy az Aquacolort. Előbbinek csodás árnyalatai vannak. Ha sötétebb, erősebb színt szeretnék, akkor a RAL skáláról választok és kevertetek vagy előre kevert latexet vásárolok. A Bauhausban kapható egy decis latex mintafesték, amit színre kevernek.

Festés után stencillel díszíthető.

4. ANTIKOLÁS

Száradás után visszacsiszolom a felületet, portalanítom. Antikolom, először színtelen, majd kis idő múltán barna vaxszal kenem át és száradni hagyom. Azért fontos elsőként színtelennel lekenni, mert ha túl sötétre sikerül az antikolás, akkor így visszatörölhető.

És szuper hír, hogy újra elérhető az ONLINE BÚTORFESTŐ VIDEÓTANFOLYAM, amiben a krétafestékek mellett a letex festékekkel is lehet gyakorolni akár a visszacsiszolást, szárazecset technikát és a stencilezést is. Az ombre technika is az egyik legszebb ezzel a festékkel. Ha érdekel a tanfolyam, itt tudsz belenézni

Szeretnél megtanulni minden bútorfestési, stenciletési technikát biztonsággal, kísérletezgetés nélkül?
Gyere el hozzám workshopra vagy egyéni oktatásra és mindent megtanítok. Trükköket, buktatókat, technikákat. Sokszor csak egyszer kell JÓL kipróbálni, s onnantól minden megy biztonsággal:)
Szeretettel várlak csoportos bútorfestő workshopomon, ahol a bútorfestés mellett a hangsúly a lazításon, kikapcsoláson, azaz a KREATÍV ÉNIDŐN van, s emellett nagy teret kap a fantázia, az alkotás szabadsága, a tervezési folyamat. A technikai rész csak hab a tortán:)
Ha pedig a technikai rész érdekel, fókuszáltan szeretnél választ kapni problémáidra, ha van olyan bútorod, aminek segítséggel szeretnél nekiállni, akkor hívj bátran egyéni oktatásra! Minden bútorhoz meg lehet találni az utat, hogy új ruhát és egyéniséget kapjon, én megtanítom Neked, mihez mi való.
Bármelyik foglalkozásomra jössz el, utána felveszlek egy zárt Facebook csoportba, ahol BÁRMIKOR felteheted a kérdéseidet, nem engedem el a kezed, folyamatosan segítelek!

Oszd meg másokkal is!

Facebook
Pinterest
Email

Szeretnél velem bútort festeni? Jelentkezz online tanfolyamaimra vagy találkozzunk valamelyik workshopon!

Online tanfolyamok

Workshopok

Nézz körül a blogon, böngéssz további  bútorfestő tippek, DIY megoldások között! Sok-sok év tapasztalatát osztom meg, rengeteg képpel és lépésről-lépésre tanáccsal. Ha kérdésed van, keress bátran!

További bejegyzések

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás