2018 (!) óta tartok dekorációs, bútorfestő technikai workshopokat. Ez kevésbé "tanulós" inkább az élmény és a flow jellemzi.
Az egész úgy indult, hogy elkezdtem nagyon szép, de korottas képkeretekhez hozzájutni. És bútorfestő vagyok. És a bútorok is tele vannak szép faragványokkal. És hát miért ne fessek le egy keretet is?
Eleinte magam szórakoztatására a saját keretimet kezdtem festeni, amik a műhely falán lógtak…
Aztán elkezdtétek “levásárolni” őket, volt, aki egyéb workshopra jött és egy hatalmas épkerettel a vállán ment haza. Eleint vonakodtam eladni, mert hát magamnak festettem:) De mindent azért nem tarthatok meg – habár jó vagyok ebben, hozzám tudnak nőni a saját festett darabok.
Na, a lényeg, hogy beszereztem egy csomó kisebb képkeretet, meg olyanokat, amit felülete domborúan díszített, pl tálca, kulcsos szekrényke, stb és hirdettem rá egy workshopot. Teltház. Évekig.
Ez annyira kompakt, gyors, élvezetes és egyszerű, hogy még az Everness kitelepülésen is festettünk képkeretet. Meg fülbevalót, szektényt és már nem is tudom, mi volt még, de mozgalmas évek voltak.
Aztán született egy kislányom, jött a Covid, és az uralmat lassan átvették az online foglalkozásaim. Bútorfestés és patina hatások érhető el, ebből megtanulható ez is, de ez ugye nem annyira tanulós, mint élményes workshop.
Tavaly karácsonykor a körkérdésre, hogy milyen workshopok legyenek, bejött a képkeret festés, megígértem, jól is tettem. Mert hát miért pont ez ne legyen, ha ennyire jó?
Nézzük, miket fogunk csinálni:
– megnézzük mink van és mit lehet abból kihozni (sima profilozott vagy ornamentika díszített keret, mihez milyen stílus illik, eklektika, vidám színek, antik, stb)
– festés (mondjuk ez egyedül is menne szerintem:)
– ombre festés, színátmenetek több féle módon (ecsettel, szivaccsal)
– antikolás szárazecsettel, technikája és a színek kiválasztásának módja
– antikolás viaszpasztákkal
– aranyozás füstfóliával, festékkel, metál pasztákkal
– patina és/vagy rozsda porok használata, textúrák
Mit festhetsz?
– hozhatsz magaddal képkeretet, amennyit szeretnél. Ami a 3 órába belefér:) Ez azért egy haladós műfaj, de sok a technika és mindent mutatok
– adok képkeretet, ezekről találsz képet a galeriában:
* kisebb gazdagon díszeített keretek, ezeken nagyon szépen lehet dolgozni, irtó látványos
* nagyobb keretek, ezek nem újak, legtöbb antik darab
* van két ónémet tükör, ez is vlasztható (ebben az esetben a 3 óra kevés lehet, többel számolj)
Nagy 5 db, fenyő keret 50.5 x67.5 cm
Dobozban 3 db 17×23 cm
10×15.képhez való 2db 19.5×24.5 cm
9×13 képhez való 2 db 18.5×22.5 cm
Tükör, kerek (műanyag, de festhető, nekem is van ilyen)
– a program díja csak a workshopra vonatkozik, a képkereteket külön kell számolni, attól függően, mit és mennyit festettél.
Amire számíthatsz: rengeteg szín, eszköz, textúra, alkotástól és inspirációtól zsizsegő társaság (úgy 10 percen belül ez azért megtörténik:), kávé, tea, nasik.
Úgyhogy 2026. januárjában újra ornamentika dekoros workshop lesz, gyertek! Az aktuáis programokat a WORKSHOPOK menüben találjátok.
Mikor? Hol?
2026. január 25. vasárnap 10-13 óráig
Helyszín: Vác, BOHOdesign Alkotóműhely (állomástól pár perc séta)
Van erre esemény is, meg egy csomó videót kitettem a Facebookra, de összegyűjtöm itt, mert ki bogarássza azt, nem?
Az első videóban megnézheted pontosan, MIT festhetsz (ha nem hozol magaddal semmit)
A másodikban, hogy milyen technikák lesznek.
A harmadik végén van egy kis aranyozás, hogy lásd.
Mikor? Hol?
2026. január 25. vasárnap 10-13 óráig
Helyszín: Vác, BOHOdesign Alkotóműhely (állomástól pár perc séta)