![](https://bohodesign.hu/wp-content/uploads/2019/02/viber-image-2019-02-18-10.49.51.jpg)
2017-ben úgy alakult, hogy a fülbevalóimmal egy bécsi turnéra indultam. Tamással nemrég ismerkedtünk meg, ez volt az első közös utazásunk. Szuper élmény volt, pláne, amikor rájöttem, hogy a hely, amit keresünk – Spittelberg Gasse – sok évvel ezelőttről ismerős nekem, hiszen még a gyerekek születése előtt csodás bőrkötéses könyveket árultam ugyanebben a vásárban 🙂 Az utcácska semmit nem vesztett tizenévvel ezelőtti bájából, rámtört a nosztalgia. Bejártuk gyalog az egész várost, kerestük a kis vásárokat. A fő téri ugyan szépen ki van világítva, de a kínai piacok hangulatát idézi. Aki szép kézműves holmikat keres, kis utcákba menjen!
![](https://bohodesign.hu/wp-content/uploads/2021/11/IMG_20171222_161918.jpg)
Egy ilyen kis utcában bukkantunk rá egy nagyon különleges procelán karácsonyfadíszre, ami azóta is kedvenc.
Annyira jó volt ez a nap, hogy elhatároztuk, hagyomány lesz ebből és minden évben elmegyünk Bécsbe ugyanezen a napon. Mondjuk egy betegség közbeszólt, naná, de egy hét eltolással kijutottunk 2018-ban is.
Hogy akkor milyen vásárfiával tértünk haza, azt a végén megmutatom. Most csak annyit, hogy amit itthon nem találtunk meg, Ausztriában meglett egy magyar készítőtől:) Véletlenül…
![](https://bohodesign.hu/wp-content/uploads/2019/02/becs-utazos-fulbevalo-bohodesign2a.jpg)
A második útra már egy Hundertwasser-épületes fülivel készültem.
Az útvonal kicsit lazább volt, már tudtuk, mit szeretnénk: kis utcákat, cuki kirakatokat, finom sütiket és kávét, fényeket, hangulatot. Persze a Brugel kiállítás se lett volna rossz, de esélytelen jegyet kapni. A Fridára se jutottunk be, úgy tűnik, ez is hagyomány.
A második túrának is volt egyébként konkrét célja, a fiam kinézett egy hangdrum-ot, amire nagyon vágyott, s tavaly ott láttunk olyasmit… meg is szereztük gyorsan neki, aztán jöhetett a kávé, süti, óriáskerék.
![](https://bohodesign.hu/wp-content/uploads/2021/11/becs-utazos-fulbevalo-bohodesign6a.jpg)
Tudjátok, a november, december különösen hajtós egy kézművesnek, pláne, aki egyedi termékeket készít rendelésre, hiszen nem lehet előre dolgozni. Ebben a két hónapban ez a bécsi kirándulás az egyetlen pihenőnapom. Ki is használtuk:) Sok-sok rumosteával.
Az utazós ékszersorozat jópár darabja ekkor már megvolt, s erre a napra is rákészültem. Gaudí után Hundertwasser épületeire gondoltam, s indulás előtt el is készült a színes-gyöngyös fülbevaló (ITT éred el). Egyetlen darab, ennyire telt akkor…
…aztán indulás előtt megláttunk egy kis étteremet a MuseumsQuatrier épületei között. Nem is az étterem fogott meg, hanem a plafon, a csodásan kirakott csepméjével! Itt született meg fejben a Bécs-sorozat második darabja, fa és üveglencsés változatban is.
A bécsi (és a barcelonai) aszimmetrikus sorozat darabjait is eléred a kézműves shopban.