Egy tökös poszt:) Fordított sütőtöktorta


Évek óta sütöm a diós-áfonyás (mazsolás-fügés-datolyás – törökmogyorós, mandulás, kesudiós) fordított sütőtök tortámat, amit azok is jóízűen megesznek, akik amúgy még a narancssárga dolgokat is messze elkerülik.

Hagyományosan a családi Mikulás-ünnepség belépője nálunk (mármint a család ezt várj:), illetve a karácsonyi menüben is többször szerepelt már, a sütését azonban már ősszel elkezdem, ahogy elkezdenek hullani a falevelek. Azaz most:)

Az eredeti receptet a chilli&ciabatta oladalán találtam, ahol pekándióval készül ez a finomság. Mivel a kertemben sima dió terem, én azzal kísérleteztem. És hát változtattam mást is a recepten, a sima lisztet kicseréltem teljes kiőrlésű rozsra. Jól tettem, úgy is isteni finom, de persze simával is. Viszont egyszer sajnos ennél is tovább mentem és a vaj és cukor mennyiségét akartam csökkenteni. Na, ezt már nem kellett volna. Ez a torta ilyen, így kell elfogadni… nagyon vajas és nagyon cukros!

fotó: chilli &ciabatta

A lényege, hogy fordítva kell elkészíteni. A tortaforma aljába kell önteni a vajas-mézes folyékony felső részt (ami majd megdermed) és erre a muffin-szerű tésztát. Ezt kell kisütni, kihűteni és végül megfordítani. Így kerül felülre a vajas-mézes-diós-áfonyás réteg.

 RECEPT

Teteje (alja):

20 dkg vaj (nem margarin!)

20 dkg barnacukor (vagy méz, vagy fele-fele)

20 dkg aszalt vörösáfonya és egyéb apróra vágott aszalványok, akkor finom, ha savanykás, de jó a füge, mazsola, barack, meggy, bármi

12 dk pörkölt, durvára vágott dió


Tészta:

2 tojás

25 dkg sült sütőtökpüré (fontos, hogy sült legyen, mert a főtt püré ízetlen)

90 ml olaj

20 dkg teljes kiőrlésű rozsliszt

1 kiskanál szódabikarbóna

5-10 dkg mézet lehet bele tenni, de szerintem elhagyható 

1 teáskanál fahéj

csipet só



Egy kis lábosban szárazon megpörkölöm a diót, majd ráöntöm a barnacukrot/mézet és enyhén karamellizálom. Erre jön a vaj, összeolvasztom őket, majd bele az aszalványok. Félreteszem.

A tésztája egyszerű, mint egy muffin.  Külön tálban összekeverem a száraz és nedves hozzávalókat, majd a kettőt lazán összevegyítem.

Érdemes SZILIKON tortaformát használni a sütéshez, mivel alulra kerül a szószos rész, ami sülés közben még tovább olvad, s a kapcsos formából könnyen kifolyik. Ha nincs szilikon forma, akkor a kapcsos tortaforma alját ki kell bélelni alufóliával, de úgy , hogy bőven túlnyúljon a forma szélén. Ráteszem a peremet és a fóliát felhajtogatom a peremre is. A biztonság kedvéért az egész formát kívülről még egyszer becsomagolom fóliával, nehogy a vajas keverék kicsurogjon sülés közben. Így is sütöttem régen, nem olyan bonyolult, de inkább vettem egy szilikonosat. Először a vajas-diós-áfonyás öntetet kell beleönteni a formába, majd erre jön a tészta. 

180 fokon megsütöm 40 perc egy óra, változó.

Innen két verzióban létezik, a másodikat a véletlen produkálta, de nagyon örültem neki.


1. A sütőből kivéve, pihentetem 10-15 percet, majd egy tányérra fordítom, vigyázva, hogy a forró vaj a tésztára csurogjon és ne a kezemre. A karamelles vaj ekkor beszivárog a tésztába, és fentről lefelé jól átjárja azt. A tetején ottmarad a dió és az áfonya. 

2. Nem veszem ki a formából, hanem benne hagyom, amíg teljesen ki nem hűl (ez csak a cukros verzióban működik, mézzel ragacsos marad és csúnya lesz). Ekkor fordítom meg és borítom tálra. Így a vajas, karamelles mártás megdermed a forma aljában, magába zárja a diós aszalványokat, mint a gyümölcstortán a zselatin. 

Mi nagyon megszerettük a sütőtököt, simán sülve, levesnek (arról is mutatok majd egy szupert) és ennek a sütinek is. Illetve ősszel ellepik az otthonunkat a tökös lakásdekorok; töktündér, gyapjútökök….

…és az idei év újdonsága a “Sülve-főve szeretlek” fatábla, mely akár saját felirattal is rendelhető a BOHOdesign-tól, limitált darabszámban.
Méret: 16-17 cm

Oszd meg másokkal is!

Facebook
Pinterest
Email

Szeretnél velem bútort festeni? Jelentkezz online tanfolyamaimra vagy találkozzunk valamelyik workshopon!

Online tanfolyamok

Workshopok

Nézz körül a blogon, böngéssz további  bútorfestő tippek, DIY megoldások között! Sok-sok év tapasztalatát osztom meg, rengeteg képpel és lépésről-lépésre tanáccsal. Ha kérdésed van, keress bátran!

További bejegyzések

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás