Rózsaszörp egyszerűen DIY címkével

Régóta készítek rózsaszörpöt, mert minden alapanyag adott hozzá – még a bodzánál is egyszerűbb -, gyakorlatilag semmibe nem tart , az eredmény pedig csodaszép, illatos és finom. Nagyon szeretjük télen kibontani és újra beszippantani a nyár illatát.

Nem kell hozzá más, mint egy szatyornyi piros rózsaszirom (olyan, ami nem permetezett), cukor, citromsav és víz.

Mosd át alaposan a szirmokat, mert bogarak biztosan vannak benne, majd öntsd le 3 liter vízzel, tegyél bele 3 kiló cukrot és kezdd el főzni, míg a szirmok elfehérednek, a víz pedig besötétedik. Nem kell megijedni, az erős piros színét akkor kapja, mikor beleszórsz egy kevés citromsavat. Ez egyrészt a színe miatt kell, de azért a cukorszirupnak is jót tesz egy kis savanyítás. Elrontani nem nagyon lehet:) A végén sűrű szitán szűrd át és merd üvegekbe.

Néhány üvegbe meggyszörpöt is töltöttem úgy 1/4 arányban, mert éppen lekvárt is főztem közben, s gondoltam, érdekes kombináció a kettő együtt. A meggylé kicsit besűrűsödik az alján a dunsztolás után, fel kell rázni fogyasztás előtt. Ennél nagyobb arányban azért nem mertem, mert szerettem volna, ha a rózsa domináns íz marad a szörpben.

A cukor persze helyettesíthető mézzel, xilittel, vagy amivel szörpöt szoktál főzni.

Ez a recept eddig NEM alkalmas a téli tárolásra, ahhoz dunsztolni kell (van, aki tartósítószert tesz bele… én ezt nem választanám, de ki hogy szokta). Én jópár éve vettem egy befőzőautomatát, aminek a segítségével szinte minden tartósítható hőkezeléssel, s semmi egyéb adalék nem szükséges bele.
Ezt a szörpöt 90 fokon dunsztoltam 30 percig.

Csatos vagy csavaros üvegekbe töltöttem (nem szabad nagyon teli, mert szétpattan az üveg – tapasztalat), s dunsztolás után az eltörölt üvegekre címkéket rajzoltam. Fekete papír és POSCA toll kell hozzá, minden címkét lehet más-más mintával, felirattal készíteni, nagyon egyedi ajándékok lesznek belőle.

S ha már címkét rajzolgattam reggel, akkor a házi májas is kapott egyet, 5 perc az egész, ennyi munkát megér:) Címkéket nem csak ráragasztani lehet, hanem az üveg szájára is köthető, akár hasonló stílusban egy kis személyes üzenettel ajándékkísérő gyanánt.

Hamarosan jön még sok-sok rózsaszörp és meggylekvár címke…. csak nagyon meleg van, inkább a Dunában lógatom a lábam a gyerekekkel…. majd éjjel rajzolgatok.

A nyáron fogok majd ilyesmi lekvárcímke rajzolgatós félelőttöket tartani Dunakeszin és Vácon, ha érdekel ez, vagy más BOHOdesign program, iratkozz fel a hírlevélre.

Oszd meg másokkal is!

Facebook
Pinterest
Email

Szeretnél velem bútort festeni? Jelentkezz online tanfolyamaimra vagy találkozzunk valamelyik workshopon!

Online tanfolyamok

Workshopok

Nézz körül a blogon, böngéssz további  bútorfestő tippek, DIY megoldások között! Sok-sok év tapasztalatát osztom meg, rengeteg képpel és lépésről-lépésre tanáccsal. Ha kérdésed van, keress bátran!

További bejegyzések

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás