Az egész úgy indult, hogy hét itthon töltött év után a kisfiam (aki azóta iskolás) belépett az oviba…. eleinte heti háromszor, délelőttre…. majd ötször, délelőttre, majd néha déutánra….vááááááá. Na de megüresedett néhány szabad órám és elővettem a tizenéve porosodó ecseteimet és azonnal lefestettem mindent. A hobbi – mondjuk ki, a becsavarodás ellenszéruma – kinőtte magát, hivatásom lett, de ez egy másik sztori. A lényeg, hogy ovi-suli ide vagy oda, időm jelentős részét a gyerekeimmel töltöm, mellettük dolgozom. Mindig van a laptop vagy a félkész fülbevaló mellett egy fél bögre kiömlött kakaó, a háttérben egy kíváncsiságból átfúrt gipszkartonfal (sosem lehet tudni, mi van mögötte, nem?) vagy éppen egy állat tetem (szerencsés esetben bogár, de madárláb is került már elő innen-onnan, a kocsimban rabságba esett és nyári hőségben ottfelejtett csigáról már nem is beszélve – igen, bejárta az egész kocsit és ezt a nyomaiból tudom). Szóval ezek a munkakörülmények. És ezeket kezdtem Veletek megosztani.
Néhány hete posztolom sírva-nevetős életünket, s jöttek a kérések, gyűjtsem ki ezeket egy csokorba. Íme a #WAHMvagyok sorozat első hete, még augusztus:
– Anya, mikor olvasod már el azt a könyvet, ami megtanít engem kezelni? Egyébként olyan nincs, amiben az anyákhoz van útmutató? Nagyon nehéz veled…
😜🤪😱 Ha támogatnál egy nehezen kezelhető, otthon dolgozó anyukát, rendelj tőlem fülit 😁. És hátha a te napod is ilyen virágos lesz tőle.
Ugyanitt. Gyereket nem kér valaki kölcsön?
– Jó, én nézem, hogy látok-e beteg cinkét.
– Jó és játékból én leszek a cinke.
– Jó. (leül nézni)
– Játékból itt jövök betegen…..
– ne mondogasd már ezt csak gyere
– jó játékból csak jövök
– nem mondogasd, hogy játékból, mert akkor nem tudunk játszani, csak azt hajtogatni, hogy játékból, játékból
– akkor én csak jövök. (szünet 2 mp) Nem mondtam, hogy játékból, jó? Játékból elestem.
– tényleg nem érted, hogy ne mondogasd, csak csináld?
– jó, akkor elesek, így. játékból megtalálsz.
– ……….
