Az ősz minden bizonnyal mindenkinek valami mást jelent. Sokan nem szeretik, hiszen vége van a nyárnak, felöltözünk, elkezdődik az iskola, kevesebb a szabadlevegős program és esik az eső. Valami jó véget ér és elkezdődik valami “rossz”. A melegből a hidegbe, a világosból a sötétbe, zsizsegésből a csöndbe, színekből a szürkeségbe vezető átmeneti időszak ez. Ki szereti az ilyesmit… Pedig van ám ebben is szeretnivaló, erről és saját bőrömön is megélt művészetterápiás tapasztalataimról fogok írni most (pedig egész mást terveztem, a legvégén azt is megtudhatjátok, hogy mi volt az:)
Világ életemben imádtam a színeket, a nyarat pedig pláne. Az ősz mindig egy kis befordulással járt, szomorkodtam, hogy megint mennyit kell várni a melegre, jönnek a hosszú éjszakák, a szürke hétköznapok, a nagy semmi és befordulás.
Akkor bizony még nem értettem a világ működését (s nem mondom, hogy most mindent értek:), az évszakok változásának értelmét: nyilván, a fák télre lehullatják a lombjukat és pihennek, erre szükségük van… blabla, de eszembe nem jutott, hogy az emberek is így működnek.
Úgy, ahogy elfáradnánk, ha mindig csak nappal lenne és soha nem pihenhetnénk, elfáradnánk abban is, ha mindenki csak születne és felnőne, de sosem halna meg. Elfáradnánk (a kapocsolatban), ha mindig buliznánk és soha nem beszélgetnénk, elfáradnánk, ha állandóan csakis vibrálás venne körül. Elfáradnánk, ha egy mozgalmas időszak után nem lenne lehetőségünk lecsendesedni és átgondolni a történteket. Ha nem lenne idő magunkra.
A nyár a színek, az áramlás, a zsizsegés mozgalmas időszaka,
amikor utazunk, nyaralunk, strandolunk, fesztiválozunk, színekbe öltözünk, táncolunk, házasodunk, barátokkal örömködünk, kertipartikat tartunk, tüzijátékozunk, tábortűz mellett gitározunk, kirándulunk, szabadban sportolunk, csónakázunk, tengerpartozunk, családdal, barátokkal, ismerősökkel, ismeretlenekkel.
Kinek mi jut itt még eszébe a nyárról? Hát ezt mind egy időre – hacsak részben is, de – el kell engedni.
Az ősz mindennek a vége (?). Kicsit szomorkás, nem?
Az indiánnyár melege, a szüreti mulatságok még sokat segítenek, a nappal visszatérő meleggel, a bőséges termésekkel, de attól még valami elmúlik, hullanak a levelek, minden bebarnul, hamarabb sötétedik és tudjuk, hogy nemsokára jönnek a hideg, nyirkos reggelek, a betegségek, a hosszú, “üres” esték.
Igenám, csakhogy ennek bizony fontos szerepe van. Amióta tisztában vagyok azzal, hogy az ősz-tél egy olyasmi pihenés az évben, mint az éjszakai alvás a napban, azóta kimondottan örülök neki. A nyár elmúlása továbbra is valami jó dolog végét is jelenti, azonban átformálódott bennem a hosszú sötét napok szerepe.
Az ősz ugyanis a befelé fordulás kezdetének időszaka
(igen, ezt korábban befordulásnak éltem meg, valószínűleg ezt is tettem olyankor). Ez nem rossz, hanem normális és szükséges. Úgy, ahogy szükséges kinyílni, úgy szükséges bezáródni is. Hogy felébredni kipihenten, csak egy nyugodt éjszaka után lehet (kisgyerekes anyuka vagyok, a sokszor felhozott példa nyilván nem véletlen:).
Még az is eszembe jutott, hogy az ősz és a tél kapott a HYGGE-mozgalommal egy jó kis marketinget, bújjunk meleg pulcsiba, burkolózzunk takaróba, iszogassunk forró teát és olvasgassunk egy fotelben könyvet. Ez egy szuper befelé fordulás. Lelassulás. Megpihenés. Egyedüllét, de nem magány. Lehet kézimunkázni, halk zenét hallgatni, elmélázni, bélyeggyűjteményt rendezgetni, kártyázni. Vagy éppen a szekrényt kipakolni, ruhákat melegebbre cserélni, rosszakat kidobni, jókat beszerezni…. leltárazni, rendszerezni, újragondolni.
Az ősz második ünnepe Szent Mihályé, aki megküzdött a sárkánnyal, legyőzte azt, s ugyan ma ez már nem a legnépszerűbb ünnepünk – én az oviban találkoztam vele – nagyon fontosnak érzem az üzenetét. Harcos időszak ez, a jó és rossz harca zajlik sokszor bennünk, a befelé fordulás időszaka előhozhat nehéz kérdéseket is.
Fontos időszak lehet ez. Figyelni az érzéseinkre, szükségleteinkre. A korai sötétedés azt üzeni, hogy ez egy remek időszak arra, hogy a fények, színek, zajok ne tereljék el a figyelmünket…. saját magunkról (pedig milyen jó is volt úgy:). Nekem sokat segített az ősz/tél átértékelésében az évkör szakaszainak, azok jelentőségének felismerése, rendszerezése. Most már úgy megyek bele ebbe az időszakba, hogy lehet, nehéz lesz (a belső munka nehéz, mert csak én tudom elvégezni), lehet, szembe kell nézni magammal, a sárkánnyal és ki tudja, mi mindennel, de ennek most van itt az ideje.
Immár kilencedik éve vagyok Waldorf szülő, az oviban találkoztam először az évszakasztallal és a gyertyagyújtással. A gyerekeim annyira szerették ezeket, hogy otthon is bevezettük. Aztán az iskolás évekkel – na, nem mintha ott ne lenne évszakasztal:) – ez elkopott, most azonban tervezem visszavezetni. Egy évszakasztal viszonylag rugalmasan nézhet ki, az fontos, hogy természetes anyagokból építsük fel, ami éppen az adott időszakra jellemző. Ősszel lehet gesztenyét gyűjteni, egy dísztök, dió, szép falevél egy gyertya köré rendezgetve már szép évszakasztalt ad ki. Divatos az ajtódísz kiakasztása is, annak akkor látom ilyen jellegű értelmét, ha magunk készítjük, segít az évszakra hangolódásban és alkofolyamat. Ha valaki nem akar évszakasztalt, jó megoldás lehet az asztal közeépre egy tálba, lapos kosárkába helyeztni a jelképes tárgyakat, növényelet, vagy vázába faágakat.
Hogy miért? Mi ennek az értelme?
Segíti a ráhangolódást az időszakra, az évszak tudatosítását, a figyelmet összpontosítani. Mi vesz körül? Mi történik a természetben? Milyen analógiákat találok a természet változásai és az életem változásai között? Mit jelent a lehulló levél? Mit jelent egy félig kinyílt tüskés burkú gesztenye, mit jelentenek a színek, mit érzek a reggeli ködben, a koraesti sötétedésben? Mit veszek észre egyéltalán?
És most, ahogy írok jut eszembe, hogy jéééé, éppen ma a boltba sétálva megláttam egy ház előtt egy hatalmas bokor estikét (ami nem is az, mert rágugliztam és csodatölcsér a becsületes neve:) és elkezdtem a zsebembe gyűjteni a magokat. Nagy fekete szemek, könnyen kipottyannak a tokból. Szépen üvegbe tettem, feliratoztam és a polcon várja majd a tavaszt.
Na, nézzük akkor meg a mag, vajon milyen üzenetet hordoz a természetben?! Ilyenkor ősszel az elmúlásra koncentrálunk, a veszteségre, amire a fák hulló levelei és a korai sötétedés folyton emlékeztet. Ám ilyenkor potyognak a növényekről azok a burkukat ledobó magocskák is, amik a telet a földben átaludva tavasszal az új élet lesznek. Itt, ebben a pillanatban kerül a földbe az a mag, ami a körforgást, az új életet biztosítja. Mélyen érint most ez a felismerés, mert még sosem gyűjtögettem be utcán magot, ma mégis szükségét éreztem, fontos pillanatként emlékszem vissza rá és különösen szép üveget választottam neki. Szerintem fontos volt ma megélnem, hogy a pusztulás után jön majd egy új dolog.
Amióta gyerekeim vannak, ösztönösen élem meg velük az évszakok változását. Nagyon figyelek, hogy az otthonunk mindig tükrözze az évszak hangulatát. Na, nem négyszer cserélem a berendezést évente, de kétszer biztosan. Télen és nyáron például szőnyeget szoktam cserélni a nappaliban. Nyáron egy kék vagy fehér szőnyeget teszek le (vagy éppen felszedem), ez hűs érzést ad a melegben, valahogy ez esik jól. Ősszel-télen azonban pirosra cserélem, ettől meleg, kuckós, begubózós lesz a hangulat. Nyáron madarakat, lampionokat teszek ki különboző helyekre, virágot, esetleg színes girlandokat. Télen meleg fényű füzéteket aggatok ki, illetve csodás találmány az időzítős valódi viaszos elektromos gyertya, ami minden nap ugyanakkor bekapcsol és hat órán át világít (oké, nem igazi láng, de legalább tuti nem gyújtok fel semmit). Nyáron virágmintás párnahuzatokat húzok, télen előkerülnek a szőrmés, bundás, plüssös huzatok, sok párna, sok függöny, sok takaró, minden puha és sok-sok:)
Számomra egyértelműen a narancssárga jelenti ezt az időszakot, de ez szubjektív. Régen nem szerettem, de pár éve – biztos, ahogy öregszem – hozzáértem, úgy érzem. A tégla, az okker, a narancs és a mélyvörös, ezek kombinációja, ami ilyenkor bekapcsol bennem. És minél többet tanulok, annal többet mosolygok azon, hogy bizony, ha ösztönösen nyúlunk színekhez, formákhoz, az mennyre kifejező, milyen sokat mutat és ad is egyszerre.
A minap csak lekaptam néhány színt a polcról, hogy ezekkel készüljön egy őszi áldásos tábla, valahogy ehhez volt most kedvem, hogy egy kicsit hangolódjunk már. A lányom pedig egy rókát festett…. Narancs, okker, vörösek. És egy kis kék. Nyilván, nem olvastunk utána és bevallom, fejből sem ismerem a színek ilyen pontos jelentését. Íme Antalfai Márta könyvéből a narancssárga:
És akkor mutatom a Régi magyar áldás táblát. A szöveg mindig fekete szokott lenni a tábláimon, egyszerűen az mutat jól. Na, ez tök véletlenül most kék.
És a vicces, hogy én délután leültem egy Insta posztot írni, hogy megmutatom ezt az új táblát és elfogyott a hely, mert az őszről, a lelki tartalmairól, a jelentőségéről kezdtem írni végül benne, úgyhogy átjöttem ide és toltam ki ezt a litániát…. esküszöm, egy posztnak szántam:) Ez lett. Fontos. Biztos.
Nagyon várom már, hogy befejezzem ezt a képzést és ilyen jellegű foglalkozásokat is tarthassak… a bútorfestés mellett persze. Vagy éppen együtt:)
Forrás: Antalfai Márta: Alkotás és kibontakozás. A Katarzisz Komplex Művészetterápia elmélete és gyakorlata. 2016.
